Magáncélra használhatják a Vas Vármegyei Kormányhivatal 24 millió forintos pickupját
Az ugytudjuk.hu közérdekű adatigényléséből az derült ki, több mint 24 millió forintért vásárolt tavaly egy vadászathoz és erdészethez ajánlott Volkswagen Amarok pickupot a Vas Vármegyei Kormányhivatal. A hivatal szerint az autó ételszállításra szolgál, egy névtelen levélíró szerint azonban a hivatal megbízott osztályvezetője jár vele rendszeresen vadászni.
Az ugytudjuk.hu adatigénylésében a hivataltól a 2016 óta vásárolt és eladott gépjárművek listáját kérte, ebből derült ki, hogy egy nagy teljesítményű pickup is szerepel a beszerzések között. A hivatal az autót gyakorlatilag újonnan, mindössze 21 megtett
kilométerrel vásárolta meg, 24 millió 241 ezer 76 forintért.
A lap felidézte, hogy a Volkswagen a modellel kifejezetten erdészeket és vadászokat célzott meg. Egy 2023-as tesztben az autonavigátor.hu szakportál terepviszonyok közé vitte a járművet, és arról írt, hogy bátran lehet vele terepezni, ám akár csinos, kellemesen vezethető szabadidő-autó is válhat belőle a szilárd burkolatú utakon. A portál szerint az Amarok 2.0 TDI 4Motion induló ára Magyarországon nettó 18 470 880 forint volt, egy csúcsfelszereltségű, V6-os modellé pedig a 30 millió forintot is elérheti.
A lap szerint beszédes, hogy a hivatal 35 tételes listáján egyedül az Amarok mellé írtak megjegyzést: azt, hogy „élelmiszerlánc biztonsági feladat ellátásához szükséges felépítménnyel együtt” szerezték be. Az ugytudjuk.hu cikke felveti a kérdést, hogy ha valóban ételszállításra használják, miért egy erdőkerülőnek szánt modellt választottak – hacsak nem éppen azért, mert valójában az erdőt járják vele.
Egy névtelen levél szerint magáncélra használják az autót
A lap nemrég névtelen levelet kapott, amely belsős információkat tartalmazott a kormányhivatal működéséről. Ebben ez áll:
„MáXus Krxmellett SzaXy xábor (annak idején a fidesznél kegyvesztett lett a Marton Zsolttal és Lázárival való kXrlázás miatt még 2016-ban), volt még a másik stXman. Ő is Kubatov embere volt, így Kubatov rehabilitálta, mikor Váxosból főispánt csináltak 2022-ben.Xkály lett az üzemeltetési osztály megbízott vezetője, Xa a céges eszközöket és időt a vitorlázgatásra, a keszthelyi Helikonban szaunázásra és hétvégi vadászatokra. Az őXs persze a fent említett felső vezetés asszisztálásával lett közös döntése alapján egy több tízmilliós volkswagen amarock a Hivatal részére vásárolva, bár aX használták maXcélra például hétvégi offrX túrák és vadáűXatok. De hát az útnyilvántartási napló sok mindent elbír.”
A tízéves autóbeszerzések
A közzétett lista szerint az Amarok volt messze a legdrágább beszerzés. A második legtöbbet 2018-ban egy Citroën Jumperért fizette a hivatal, 17 millió 80 ezer 86 forintot, a harmadik helyen pedig egy 2021-ben, 8 megtett kilométerrel vásárolt VW T6.1 Caravelle Comfort áll, amelyért 16 millió 90 ezer 137 forintot adtak.
Az ugytudjuk.hu számítása szerint a Vas Vármegyei Kormányhivatal az elmúlt tíz évben összesen 307 millió 664 ezer 264 forintot költött autóvásárlásra. Az egyik legnépszerűbb modell a Suzuki Vitara volt: ebből tíz darabot vettek, mindegyiket négykerék-meghajtással. A listán szerepel hat Skoda is, közülük négy Octavia; ezek közül kiemelkedik egy 2.0 TDI modell, amelyet 2021-ben 9 millió 726 ezer 947 forintért szereztek be.
(Via: 24.hu)
