
Dr. Hegedűs Zsolt ·
Az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.
A mai napon feljelentést tettem a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült.
Álláspontom szerint az ügyben olyan döntések és mulasztások történhettek, amelyek a kórháznak jelentős vagyoni hátrányt okozhattak.
Fontos hangsúlyozni: a büntetőjogi felelősség megállapítása a hatóságok és a bíróság feladata. Nekem miniszterként az a kötelességem, hogy ha közpénzt, betegellátást vagy állami intézményt érintő súlyos visszásság gyanúja merül fel, akkor megtegyem a szükséges jogi lépéseket.
Az egészségügyben minden forintnak a betegek gyógyulását, az ellátás biztonságát és az intézmények működését kell szolgálnia.
Nem lesz következmények nélküli, ha bárki a közvagyonnal felelőtlenül bánik.
