Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása

kepernyokep 2024 12 08 063529 1

A miniszterelnök szerint a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.

  • HVG

A széles körű társadalmi véleményezés után a magyar kormány nevében benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását – jelentette be Magyar Péter, aki szerint ezzel 36 évvel a rendszerváltás után először történik meg, hogy egy alkotmánymódosítás nem zárt ajtók mögött születik meg, hanem a magyar emberekkel egyeztetett módon.

A miniszterelnök ezután ismertette a módosítások főbb pontjait, és meg is indokolta azokat, mindenek előtt a köztársasági elnök megbízatásának megszűntetését.

„Magyarország újjáépítése nem kezdődhet úgy, hogy legfontosabb közjogi méltósága ugyanaz az ember marad, aki közreműködött a köztársaság lebontásában, sőt, éltette a jogállamot lebontó kormányt” – mondta Sulyok Tamás eltávolításáról a miniszterelnök, majd felsorolta azokat az alkalmakat, amikor az államfő szerinte cserben hagyta az országot.

Az új köztársasági elnököt várhatóan még nyáron megválasztja az Országgyűlés, ígérte Magyar.

Az Alaptörvény-módosítás további főbb pontjai:

  • 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek.
  • Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése.
  • Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása.
  • Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása.
  • Kevesebb sarkalatos törvény.
  • Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
  • A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése.
  • A közpénz védelmének erősítése.
  • A vármegyék visszanevezése megyékre.
  • Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata.
  • Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás.

Új elemként érdemes kiemelni Költségvetési Tanács vétójogának eltörlését, amivel Magyar Péterék elejét veszik, hogy költségvetés el nem fogadásával a tanács ellehetetlenítse a kormányt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű