Miközben a Megafonnál és a Mediaworksnél komoly leépítések zajlanak, a NER-es médiaportfólióba tartozó több lap is felkeltette a független médiapiaci vállalkozók figyelmét. Varga Zoltán a HVG értesülései szerint két lapot is vinne.
Nem talált értő fülekre Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya fideszes politikusok magyar oligarchákhoz címzett nyílt levele, amelyben a minap azt kérték, hogy ha már „a nemzeti tőkések a magyar vállalatok preferálásának korábbi kormányzati programja révén hatalmas vagyonokra tettek szert”, akkor legyenek szívesek haladéktalanul hozzákezdeni „a minőségi jobboldali médiaportfólió finanszírozásához”.
A minőség valóban friss fuvallatként hatna a nyári forróságban, mindenesetre a feltámadás egyelőre várat magára, a portfólió ugyanis épp meglepő gyorsasággal omlik össze a kormányzati támogatás megszűnésével.
Az elmúlt években a Mediaworks, aztán az állam, legutóbb pedig az MTVA tulajdonába került sportlapra a HVG információi szerint lecsapna Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa, legalábbis erről beszélt zárt körben.
Az akvizíciót elősegítheti, hogy az MTVA minden bizonnyal szabadulna a laptól, amelyet 2025-ben egymilliárd forinttal kellett kisegítenie. Az új kormány ugyanis aligha lesz olyan bőkezű a közmédiával, mint Orbánék, akik évi 150-170 milliárd forintot biztosítottak a működésére.
A Central nem cáfolta a felvásárlási szándékot, bár információink szerint konkrét ajánlatot még nem tettek – hiszen ehhez az új MTVA-vezetők kinevezése is szükséges, ami őszig biztosan várat magára.
A sportlap mellett Varga állítólag egy „állami kézben lévő hetilap” megvásárlását is tervezi, ez vélhetően az MCC tulajdonában lévő Mandiner lehet.
hvg.hu
