Vagy engem lőnek fejbe, vagy pedig a parancsot kénytelen vagyok teljesíteni

képernyőkép 2026 07 01 054748

A 451. sz. büntetőszázad 1942 októberében alakult meg szerb, magyar és zsidó politikai elítéltekből – főleg a pécsi és szabadkai börtön elítéltjeiből –, s rövidesen a keleti frontra kerültek, egyenesen a Don mellé. A századparancsnok Scholtz Béla, a kérdéses gyilkosságok idején 51 éves t. főhadnagy, civilben evangélikus tanító volt, helyettese Németh András t. hadnagy volt, akik 1947-ben együtt álltak népbíróság elé. Scholtz visszahúzódó, az emlékezők szerint joviális, atyáskodó parancsnok, s Németh sem egy szokásos lumpen bűnöző típus: bűntetteinek elkövetésekor 56 éves, tengerészeti akadémiát végzett, idegen nyelveken beszélt, civilben saját földjén gazdálkodott. Munkaszolgálatosai alapvetően tisztességes, katonás emberként emlékeztek vissza rá, aki mindig teljesítette a kapott parancsot.

A századtól 1942. december 5-én 13 munkaszolgálatos szökött meg a fagyott Donon keresztül,

amit jelentettek feletteseiknek. Két napra rá távmondatos utasítás érkezett vitéz Oszlányi Kornél ezredestől. Ő a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály parancsnoka volt 1942. november 15-től 1943. január 28-ig (sebesüléséig). A parancs szerint a szökéseket meg kell torolni, mégpedig véletlenszerű tizedeléssel. Scholtz az utasítást először megtagadta, majd írásban kérte, mire emlékeztették rá, hogy az ellentmondás függelemsértésnek számít. December 8-án az utasítás írásban is megérkezett. Scholtz a Szolgálati Szabályzat 78-79. pontjaira hivatkozott a népügyészségen tett vallomásában, miszerint a kapott paranccsal szemben lehet ellenvetéssel élni, de ha azt nem fogadják el, végrehajtani köteles. „Tehát olyan helyzetbe kerültem, hogy vagy engem lőnek fejbe, vagy pedig a parancsot kénytelen vagyok teljesíteni”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű