egy teljesen új kultúrát és piacot építettünk ki
Minden eddigi részvételi rekordot megdöntve, 415
indulóval zárult június 28-án Magyarország legnagyobb és legkeményebb
terepkerékpáros ultraeseménye, a Hungarian Divide, és a vele párhuzamosan
megtartott Tour Horizont. Az embert próbáló hőségben zajló országátszelő
kihívás nemcsak történelmi győzelmet és emberfeletti egyéni teljesítményeket
hozott, hanem a helyi önkormányzatok és civilek példaértékű összefogásával
közelebb hozta egy kerékpárosbarát Élő Folyosó vízióját is.
Június 28-án hivatalosan is véget ért Magyarország legnagyobb és legkeményebb
terepkerékpáros ultraeseménye, a Hungarian Divide, valamint kísérőrendezvénye, a
Tour Horizont. A KLND csapata által – a Tour Horizont esetében a Magyar
Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ) közösen – szervezett kihívások
az idei évben minden korábbi részvételi rekordot megdöntöttek. A két mezőnyben
415 kerékpáros vágott neki az ország átszelésének, ezzel a rendezvény a hazai
kerékpáros élet egyik legnagyobb és legmeghatározóbb eseményévé nőtte ki magát.
Az idei kiírás nemcsak a hőség, hanem a statisztikák tekintetében is emlékezetes
eredményeket hozott: a Hungarian Divide kíméletlen távjának összesen 102
kerékpáros vágott neki, és közülük a nehéz terepviszonyok ellenére 37 elszánt
versenyző ért célba, miközben a két rendezvény résztvevői a pályán töltött napok
alatt összesen csaknem 70.000 kilométert tekertek le Magyarország útjain és
ösvényein. Ez az emberfeletti teljesítmény a szintemelkedésben is megmutatkozott,
hiszen a Divide teljesítői egyénenként 23 400 méter szintet küzdöttek le a 9 napos
szintidő alatt, ami azt jelenti, hogy minden egyes célba érkező több mint 2,5-szer
mászta meg kerékpárjával a világ legmagasabb pontjának, a Mount Everestnek a
magasságát.
A 7. Hungarian Divide 1 400 kilométeres versenyét Boruzs Zsolt nyerte meg, aki
elképesztő, 5 nap 5 óra 53 perc alatti idővel teljesítette a brutális nyomvonalat, és
ezzel végleg beírta magát a hazai ultrakerékpározás történelemkönyvébe.
„Amikor belevágtunk, merész álomnak tűnt, hogy egy kényelem nélküli, önellátó
rendezvénnyel tömegeket mozgassunk meg. Ehhez képest idén a Tour Horizont és a
Divide együtt 415 bringást, köztük 330 Horizont indulót küldött a pályára, ami a
megtett össztávot és a rendezvény hosszát tekintve a legnagyobb hazai kerékpáros
események közé emelt minket. Büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt évek munkájával
egy teljesen új kultúrát és piacot építettünk ki Magyarországon, miközben
bebizonyítottuk, hogy a magyar kerékpárosok nemcsak a hagyományos versenyeket
keresik, hanem vágynak az extrém kihívásokra és a valódi szabadságra” – értékelte
a történelmi részvételt Gangel Marcell, a Kalandbringás Sportegyesület (KLND)
alapítója és szakmai vezetője.
Természetesen egy ilyen volumenű, az egész országot átszelő rendezvény nem
valósulhatott volna meg a példaértékű civil, vállalati és intézményi összefogás nélkül.
A szervezők ezúton is hálásan köszönik az esemény hivatalos partnereinek, a
KÖBE-nek és a Bringalandnak a kiemelt támogatást, valamint a bringás
közösségnek, a megannyi önzetlen civil segítőnek és különösen az útvonal menti
önkormányzatoknak azt a segítséget és vendégszeretetet, amellyel a hőségben
tekerő bringásokat fogadták.
Ez a támogatás alapozza meg a KLND hosszú távú vízióját, egy úgynevezett Élő
Folyosó kialakítását is, amelynek célja egy olyan állandó hálózat kiépítése az útvonal
mentén, ahol a helyi közösségek, önkormányzatok és vállalkozások aktívan és
felkészülten várják az áthaladó kerékpárosokat. Idén 10 úttörő helyszín –
Szentgotthárd, Vasvár, Zalaszentgrót, Keszthely, Lesencetomaj, Tótvázsony,
Olaszfalu, Mór, Tata, Klastrompuszta és Budapest – már hivatalos partnerként
bizonyította, hogy egy pohár víz, egy integetés vagy egy útszéli biztató felirat örökre
emlékezetessé tehet egy-egy települést. A szervezők bíznak benne, hogy ez az Élő
Folyosó a következő években még tovább bővül, és egyre több kerékpárosbarát
partnert köszönthetnek majd a rendezvényen.
A Hungarian Divide és a Tour Horizont részletes eredménylistája, a teljesítők
névsora és a rendezvény utólagos statisztikái az alábbi linken érhetők el.
…
