hétrendbeli sanyargatás

A TEK egykori főigazgatóját jogellenes fogva tartással gyanúsítják. Orbán reakciója: a Tisza az ukránok érdekeit képviseli.
Jogellenes fogva tartás miatt gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt főigazgatóját a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A közlemény szerint Hajdu meggyanúsítása előtt adatgyűjtést és iratbeszerzést végeztek, és több mint harminc embert kihallgattak.
A megalapozott gyanú szerint Hajdu 2026. március 4-én a NAV felkérésére eligazítást tartott az „aranykonvojügy” műveleti feladataiban részt vevő vezetőknek, és meghatározta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségben amerikai dollárt, valamint eurót, továbbá befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni.
A vádhatóság szerint a főigazgató azt az utasítást adta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint kámzsa alkalmazásával elő kell állítani.
A TEK hivatásos rendőrei 2026. március 5-én 13 órakor az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén a két ukrán pénzszállító autó személyzetét kiszállították, a hét ukrán állampolgárt a földre fektették, kezüket hátrabilincselték, majd fejükre – a rendeltetésszerű használattól eltérően – kámzsát húztak. A műveletet Hajdu János személyesen a helyszínről irányította.
Az ügyészség szerint a főigazgató utasítására a NAV pénzügyőrei által megkezdett szemlét fel kellett függeszteni, mert a gépjárműveket, illetve az ukrán személyeket a TEK objektumába előállították. A TEK-nél készült jelentések szerint az előállítások lényegében két órán belül megszűntek, mert a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárokat átadták a NAV-nak.
A gyanú szerint Hajdu János tudott arról, hogy a jelentésekben foglaltakkal ellentétben a NAV az előállított személyeket nem vonja büntetőeljárás hatálya alá, hanem tanúként hallgatják ki őket, és a személyi szabadságuk felett tényleges rendelkezési jogot a NAV nem gyakorolt, továbbra is a TEK őrzésében maradtak. Hozzátették: a főigazgató azt is tudta, hogy a pénzügyőrök többször kérték, hogy az általuk tanúként már kihallgatott ukránokról vegyék le a bilincset, valamint azt is jelezték, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek, azonban a személyi szabadságuktól való megfosztást a TEK főigazgatója továbbra is fenntartotta, annak ellenére, hogy azt a NAV – mint eljáró nyomozó szerv – nem korlátozta.
A vádhatóság közölte: a TEK beosztottjai a főigazgató utasítására a pénzszállítást végző személyeket személyi szabadságuktól legalább kilenc órára jogalap nélkül megfosztották. Mindezt a sértettek sanyargatásával hajtották végre, mert a bilincs kényszerítő eszközt – még az alvás idejére is – szükségtelenül, míg a kámzsát a rendeltetésszerű használattól eltérően, az emberi méltóságot sértő módon alkalmazták, amely ezáltal a fogva tartással szükségszerűen együtt járó testi-lelki szenvedésénél lényegesen nagyobb szenvedést okozott.
A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatóját hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettével gyanúsítja. Hajdu panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
Frissítés:
Orbán Viktor is reagált a történtekre, a volt miniszterelnök szerint a Tisza Párt politikai leszámolásba kezdett, és az ukránok érdekeit képviseli.
„A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt. Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás” – írja Orbán.
Az aranykonvoj néven elhíresült ügyben korábban már egy állítólagos ügyészségi dokumentum alapján felmerült a volt kormányfő érintettsége, az ukrán pénzszállítók ügyvédje, Horváth Lóránt kezdeményezte is Orbán Viktor meggyanúsítását.
