2022-ben, Szent Iván éjjelén teljesült.
Lángok nyelték el Makovecz Imre egyik legismertebb korai alkotását. Tokajban azonban nem baleset vagy rongálás miatt gyújtották fel az épületet, hanem az építész egykori kérésének megfelelően, szervezett körülmények között.
„Ha már nincs rá szükségetek, gyújtsátok fel…” – ezt mondta egykor Makovecz Imre az általa tervezett tokaji közösségi házról. A különös kérés hosszú éveken át ismert volt az épület történetét ismerők körében, végül 2022-ben, Szent Iván éjjelén teljesült. A Nomád Nemzedék Háza, vagy ahogy legtöbben ismerték, a Tokaji Ház 1977-ben született meg a tervezőasztalon. Makovecz Imre a Népművelési Intézetben dolgozó Zelnik József megbízására készítette el a terveket, az épület pedig 1979–1980-ban épült fel a Bodrog és a Tisza összefolyásánál a Fiatal Népművészek Stúdiójának nyári táborai során.

Egy válasz
Elég nagy szégyen!De belátom,nagy teher volt egy ilyen géniusz művével együtt élni.A sok tehetségtelen epigon meg éremvadász kolléga nem tudott felnőni a tanításaihoz,így el kellett tüntetni.Főleg Tokajban.
Ugye épeszű ember, főleg építész,aki ismerte Makovecz Imrét,nem gondolja komolyan,hogy ez az Ő kívánsága volt?Elhiszem,hogy mondhatott ilyet,de ez csupán cinikus felhanggal történhetett. Nagyjából azt üzente:ha olyan impotensek vagytok,hogy nem tudtok vele mit kezdeni,inkább gyújtsátok fel!
Impotensek vagytok!