
Amióta a fideszes Tóth-Szántai József vezeti a várost, 10 milliárdnál is több hitelt kellett felvenni, nagy részét a vagyonkezelő holdingon keresztül. A cég közzétételi listája alapján a rossz gazdasági helyzet ellenére tavaly karácsony előtt – épp a kampány kezdetét megelőzően – mégis 4 alapítványnak adott 5-5 azaz összesen 20 millió forintot. Annak érdekében, hogy ezek a szervezetek „rendezvénysorozatot” tartsanak. (Vajon tartottak? Elméletileg van rá még egy hónapjuk…) Az alapítványok közül az egyik, a Következő Generációért láthatóan érdemi civil tevékenységet végez, de nézzük, mivel foglalkoznak a többiek!
De legyünk megengedőek és tételezzük fel a legjobbakat!
Ehhez a minimum, hogy nyilvánosan bemutatják:
Ha ezeket dokumentumokkal, fényképekkel, beszámolókkal és számlákkal megfelelő módon és hihetően tudják igazolni, ígérem, én leszek az első, aki megköveti őket és gratulál a sikeres programokhoz!
Várjuk a válaszokat!

8 Responses
Ezeknek a millióknak az EU-ba kellett volna kiáramlani.
Ha a hazahozott pénzek utolsó centje is visszaáramlik „szabadon” a junijóba, akkor azt Volodimir és Ursula házaspár jóváírja.
Már vége van zalkás. Legkésőbb április 12-én rájöttél volna, hogy ez a vergődés mire volt elég.Minden idők legnagyobb buktájára…:)::)
A személyeskedés (latinul argumentum ad hominem) olyan tisztességtelen vitastílus, amely az észszerű érvek helyett a partner személyét, jellemzőit, megjelenését vagy magánéletét támadja, sértegeti. Célja a másik fél megalázása, elbizonytalanítása és a figyelem elterelése a tárgyról, ami lehet verbális (gúny) vagy nonverbális.
Neked mos nagyon jó! Nem elég ez Neked? 😁😂🤣😀
irtam a bátyámnak egy dalt
https://www.youtube.com/watch?v=8kEHfU3l26I
Tibi, tibi Mert nem a ti pofátok átlátszó lapja írta?
Így verte meg az ellenzék a kormányoldalt az októberi választások Facebook-kampányában
2019. december 16.
https://atlatszo.hu/kozpenz/2019/12/16/igy-verte-meg-az-ellenzek-a-kormanyoldalt-az-oktoberi-valasztasok-facebook-kampanyaban/
Százmilliókat éget el a Facebookon a magyar politika – teljesen értelmetlenül
https://atlatszo.hu/kozpenz/2021/09/27/szazmilliokat-eget-el-a-facebookon-a-magyar-politika-teljesen-ertelmetlenul/
„Közpénzszázmilliók vándoroltak Fideszhez köthető helyi szervezetekhez, ”
Nem értem ezt a fideszt! Hát miért nem a napi 24 órában a fidesz ócsároló, szapuló, fikázó, mocskoló szervezeteket támogatta?
Most, hogy a Tiszapárt megkapja az állami támogatást, azt elosztom 17-el, akkor én rendesen meg fogok gazdagodni. Mi lesz ha a Tisza párt etikai bizottsága elkezdi maj vizsgálni a közpénből vagyonosodásomat?
Simicska azt mondta, hogy „hülyének lenni alanyi jog”
Szopkó Tibor Összegyűjtött Házmester Tempói.
Unalmas.