A múlt köde. Ő az új Pelczné. Családja tősgyökeres miskolci

JuhaszHajnalka 1 0

Nővére is, akit nem lehetett eltántorítani attól, hogy Magyarország első női szívsebésze legyen – mélységes istenhittel küzd

 

Az interjúban Juhász Hajnalka

elmondja: családja tősgyökeres miskolci. Klasszikus orvoscsaládba született, szülei, keresztszülei is orvosok. Példaként áll előtte nővére is, akit nem lehetett eltántorítani attól, hogy Magyarország első női szívsebésze legyen – mélységes istenhittel küzd mindennap a betegek életéért. Szüleik a haza szolgálatára nevelték őket, ennek keretében azonban elvárták, hogy külföldön tanuljanak, majd az ott szerzett tudást hazahozzák és itthon kamatoztassák.

A Demokrata újságírója kiemelte: a liberális sajtóban visszatérő téma, hogy a Fidesz–KDNP-ben kevés a női képviselő, most a százas listán 14-en vannak. Baj ez, vagy következik a kormánypártok által követett hagyományos értékrendből? – szólta a kérdés.

Juhász Hajnalka szerint az a legfontosabb, ki mennyire felkészült és rátermett a közéleti szerepre. Nem hisz a női kvótában, mindig arra törekedett – akár az Európai Tanácsban, akár munkája más helyszínein –,hogy hiteles, szakmailag felkészült ember benyomását keltse, akinek az értékrendje, a hazája iránti elkötelezettsége egyértelmű. Hisz abban, hogy folyamatosan tanulni és képezni kell magunkat, ez ad erőt és tartást ahhoz, hogy a ránk váró küzdelmeket, harcot keresztény kultúránk és biztonságunk megőrzése érdekében meg tudjuk vívni.

https://kdnp.hu/hirek/kereszteny-nokent-nagypolitikaban-juhasz-hajnalka

6 Responses

      1. Na, ezt vajon ki mondta? 😛

        „Az unióval rengeteg probléma van, én a magyar szuverenitást nagyon fontos dolognak tartom és azt is, hogy egy klubnak vannak játékszabályai. (…) Iszonyatos kettős mérce van Brüsszelben Magyarország, Lengyelország és általában véve a kelet-európai országok kapcsán. (…) Akkor lenne hiteles az, amit az unió csinál a magyar fejlesztési pénzekkel, ha ugyanezzel a szemüveggel és ugyanezzel a szigorúsággal vizsgálnák a többi uniós államban a jogállamiságot és a média helyzetét. Ne gondolja senki, hogy Nyugat-Európában sokkal szabadabb vagy sokoldalúbb. (…) Úgy gondolom, hogy a magyar online nyilvánosság sokkal szabadabb és színesebb mint például Belgiumban vagy Franciaországban”

        1. Abban biztos vagyok,hogy nem Hajnalka.Egyrészt ahhoz túl értelmes a szöveg,másrészt nincs benne ukrajnázás…

          4
          1
  1. Mint ahogy a fáma is mondja a zuhanó repülőben mindenki hirtelen keresztény lesz és elfelejti liberális gondolatait. Ha a kórházba kerültök akkor jól jönne egy kis orvosi segítség meg egy kis hit, hogy biztosan túléljétek. Aztán pedig ha ez sikerült, akkor megint jöhet ez a megalázó modor. Ez a baj veletek. mindent is tudókkal.

  2. Ugye vicc ez. Csak bologat mindig.
    Pelczné Gál Ildikó egy értelmes intelligens nő. Ne hasonlítsuk ilyen emberekkel össze. Czinkné is össze vissza beszélt .,tudja mindenki lekell mondania es az emberek is várjàk ezt . Benne volt mindenbe 17 evig ,nem maradhat . Magyar Péternek ezeket az embereket kell igenis eltávolítani. Megbìzhatatlan ember.
    Ez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű