
Darabonként több, mint 15 ezer forintért vásárolt Balásy Gyula cégeitől boltban 5 ezer forintos ár körül megvehető műanyag játékmotorokat a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – írta meg az Átlátszó.hu hétfőn, miután a KIM által mindvégig titkolt beszerzési adatokat az új kormány Szociális és Családügyi Minisztériuma közölte velük.
Az összesen több mint 185 millió forintos tétel arra a 12 ezer kisgyerekeknek való játékmotorra vonatkozik, amelyeket a választást megelőző időszakban (2025 végétől) fideszes országgyűlési képviselők, illetve képviselőjelöltek osztogattak a választókerületükbe tartozó bölcsődéknek.
A háromkerekű motorok kiosztásáról először Koncz Zsófia, a KIM családokért felelős államtitkára kezdett fotókat megosztani.
A lap azt írja, ez háromszoros túlárazás.

Becsó Zsolt és Balla Mihály, az ország legszegényebb megyéjének dúsgazdag képviselői – valódi eredmények híján-, most ezekért a nyuszimotorért várták a szavazatokat.

4 Responses
politikai kxvák ezek a fidezsnyikek, nem képviselők
Ilyenkor miért járatja a pofáját egy fidesznyik sem?
Csigavér! A Tiszás globalista elvtársak még nem tartanak a testüregi motozásoknál.
Az is eljön . Tudom remegve várjátok.
2002.10.04.
Szabadlábon a Millenáris Kht. volt vezetője
Ma délután a Fővárosi Főügyészség helyt adott Berkecz Jánosné őrizetbe vétele ellen benyújtott panaszának, és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el.
Őrizetbe vették a Millenáris Kht. volt vezetőjét
A volt igazgatót azzal gyanúsítják, hogy irányítása alatt egymilliárd forint tűnt el cégtől.
Feljelentést tett a Millenáris Kht. vezetője
Mizsei Zsuzsa, a Millenáris kht. vezetője a feljelentést azzal indoka, hogy a kht. vagyonából – az előző kormány ideje alatt – mintegy 1 milliárd forint veszett el.
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága fogdájában indokolatlanul bántak megalázóan Berkecz Máriával – állítja a Millenáris Kht. korábbi vezetőjének ügyvédje a Magyar Hírlapnak nyilatkozva. Garamvölgyi László úgy nyilatkozott, a motozást szabályzat írja elő a rendőrségnek.
Berkecz Máriának, a Millenáris Kht. volt ügyvezető igazgatójának védője felháborítónak tartja, ahogyan védencével bántak, miután keddi tanúkihallgatása után őrizetbe vették.
Motozás, kobozás, ébresztés
Barabás Gábor nem tudja mivel magyarázni a megalázó procedúrát, amelynek védencét az alatt a rövid idő alatt alávetették, amit a fogdában töltött. Berkecz Máriát másnap engedték ki a fogdából. Az ügyvéd állítása szerint a volt ügyvezetőt huszonnégy óra leforgása alatt kétszer is ruhátlan motozásnak vetették alá az ORFK Csengery utcai fogdájában.
Rádióját, óráját elvették, s az éjszaka folyamán négyszer gyújtották fel a villanyt egyszemélyes zárkájában. Az ügyvéd a napilapnak arról is beszámolt, hogy az ügyvédi beszélő egy három centiméteres üvegen keresztül zajlik, három lyukon keresztül kiabálhat egymásnak gyanúsított és védő.”
Testüregi motozásban Bajer zsolti családja volt erős.
„A történész levéltári dokumentumokkal alátámasztva járja körül, hogyan lett Bayer nagyapja, Gyimes Károly már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője a nyilas pártnak Kiskőrösön. Gyimes a holokauszt idején gettóorvosként hüvelyi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét, majd a háború után önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt.”
Mintha a fajtádról írták volna nem igaz liszkai?