A múlt köde. Szülészet és gyereksebészet sincs a 4,5 milliárdos függőhíd városában. Helló bazmegye

Videóriport Sátoraljaújhelyről, ahol az átlagfizetés nettó 170-200 ezer forint, a kórházban nincs gyermeksebészet és július eleje óta szülészet sem, van viszont egy 4,5 milliárd forintos függőhíd, és épül a Rákóczi Szövetség luxushotele 4 milliárd forint állami támogatásból.

A helyiek nem nagyon látogatják a hidat, amire nekik fejenként 4 ezer forint a belépő. Többen közölték, hogy ez túl drága, és nem is érdekli őket, de szerepelni egyikük sem akart. Csak néhány nyugdíjas merte elmondani kameránk előtt, hogy bár szép a híd, inkább a helyi utakat, járdákat és a kórházat kellett volna rendbe tenni az árából.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sátoraljaújhelyen tavaly június 4-én adták át a Nemzeti Összetartozás Hídját. A Szárhegyet és a Várhegyet összekötő hídról 2017-ben döntött a kormány, de akkor még arról volt szó, hogy az egész járófelülete üvegből készül majd, és 2,5 milliárd forint közpénzbe fog kerülni. Végül csak egy része lett üveg, és 4 milliárd forintért vállalta a kivitelező, de 4,5 milliárd forint közpénzt fizetett érte a kormány.

A hídra gyerekeknek és a helyi felnőtteknek 4000 forint, a nem sátoraljaújhelyi lakosoknak pedig 5000 forint a jegy. Vagyis egy ide kiránduló négyfős családnak 16-18 ezer forintba kerül egy ilyen séta. Ez a helyieknek kimondottan drága, hiszen elmondásuk szerint a városban havi nettó 170-200 ezer forint az átlagfizetés. Emellett többen úgy vélik, hogy bár a híd sok – főként szlovákiai – turistát vonz a városba, inkább a helyi utakat, járdákat, és legelőször is a kórházat kellett volna rendbe tenni a látványosságra elköltött 4,5 milliárd közpénzből.

A helyi kórházban ugyanis nincs például gyermeksebészet, és sok szakrendelésre is a 80 kilométerre lévő Miskolcra kell menni, mert Sátoraljaújhelyen nincs elég orvos. Idén július 1-től pedig a szülő nőket Miskolcra és az 50 kilométerre lévő Kisvárdára irányítják át, a málladozó homlokzatú Erzsébet Kórházban csak a terhesgondozás és a nőgyógyászati járóbeteg-ellátás maradt. Sátoraljaújhely fideszes polgármestere, a várost 1998 óta vezető Szamosvölgyi Péter azonban nemrég a megyei közgyűlés elnökével közösen bejelentette, hogy augusztus 1-től ismét működhet majd a szülészet a városi kórházban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű