Szentföld, jobbra Kieselbach Gyula egy török katonával (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

Kieselbach Gyula a millenniumi Magyarország gyermeke volt. Születése és halála – 1891 és 1972 közé nagyjából befér – a modern európai történelem talán legsűrűbb periódusa, az úgynevezett „rövid XX. század”. Bár tevékeny és érdeklődő ember volt, nem tartozott a korszak nagy formálói közé. Derék átlagpolgár maradt, akinek élete csak azért nem merül örökre feledésbe, mert unokaöccse, Kieselbach Tamás műgyűjtő és galériás kötelességének tartotta, hogy feldolgozza és közzétegye családjának szokatlanul gazdag és bőséges hagyatékát. Kieselbach Gyula is lelkes amatőr fényképész volt, de elsősorban nem a családi hétköznapokat örökítette meg, hanem az utazásait. Jól kereső fővárosi fővegyészként megengedhette magának, hogy a két háború között bejárja Európát Máltától Berlinig, Skandináviától Nápolyig. A gyűjteménynek van azonban egy egysége, amely ezeknél az utazási fotóknál is sokkal izgalmasabb: katonakori képek az első világháború idejéből, Palesztinából.

Kieselbach Gyula főhadnagy török férfiak társaságában (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

Katedra helyett a háborúba

A XX. század elején az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szentföld még mindig nagyon távoli, egzotikus vidék volt, ahová magyar ember csak ritkán jutott el. Kieselbach Gyula sem önszántából, bár az igaz, hogy az ott-tartózkodást a fényképek alapján nagyon élvezte. Kétségtelen az is, hogy a nagy háború többi frontjával ellentétben a közel-keleti kevésbé volt borzalmas. Itt nem volt lövészárokharc, gáztámadás és vérszivattyú sem. A csaták között hosszabbak voltak a nyugalmas időszakok, amikor szinte turistáskodásra hasonlított az osztrák–magyar tisztek élete. A jelek szerint jutott elég idejük a társasági életre is, megnézték a szent helyeket, és tanulmányozták a helyiek életmódját. Kieselbachnak volt összehasonlítási alapja, mert a háború első felét az északi fronton, Galíciában töltötte, és az ott készült képeihez képest a szentföldi fotók szinte már nyaralásszerűnek hatnak.

Ifjabb Kieselbach Gyula, aki huszonöt éves volt ekkor, egy jómódú, de nem gazdag, elmagyarosodó, kassai német polgárcsaládból származott. Ősei apai ágon Mecklenburgból, anyai ágon a nyugat-poroszországi Graudenzből jöttek. Apja, Julius (Gyula) Kieselbach díszítő- és szobafestő iparos volt Kassán, édesanyja, Luise Höhnel egy linzi festővállalkozó lánya. A belvárosi Harang utcában saját házzal rendelkező házaspárnak három fia született. 1901-ben lett a Kassai Állami Főreáliskola elsős diákja. A középiskolai értesítők tanúsága szerint szinte végig jeles bizonyítványú, szorgalmas fiú volt, aki rendszeresen kapott ösztöndíjat és jutalmakat is. Az ötödik osztályban minisztériumi ajándékként megkapta Erődi Béla Utazásom Sicilia és Málta szigetén című útirajzát – a sors iróniája, hogy Palesztina után két évig Málta szigetén töltötte hadifogságát, bár nagyon rossz emlékeket ez nem hagyhatott benne, hiszen az 1920-as években egy természetbúvár kutatóút erejéig visszatért a szigetre.

Kieselbach Gyula hagyatékából 67 darab palesztinai fotó került fel a Fortepanra, ezek közül öt – köztük ez is – a neves fényképész, Lewis Larsson munkája (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

1908-ban leérettségizett, 1910-től a Budapesti Magyar Királyi Tudomány-Egyetem kémia és természetrajz szakos bölcsészhallgatója lett, 1911-ben felvették a Természettudományi Társulatba, és pár év múlva előadást is tartott a „légylárvák bőrérzékszerveiről”. 1914-ben frissen végzett bölcsészdoktorként az egyetem Állattani Intézetében kezdett volna dolgozni, azonban a történelem közbeszólt: július 28-án, több mint egy hónapja tartó diplomáciai krízis után a Monarchia hadat üzent Szerbiának, és pár napon belül egész Európa hadban állt. Így aztán a tehetséges és érdeklődő fiatalembert az egyetemi tanársegédi státus helyett tartalékos hadnaggyá nevezték ki a 6. hegyi tüzérezredben. Katonaként ugyanolyan derekasan teljesített, mint a polgári életben, 1915 szeptemberében királyi elismerést kapott vitézségéért, 1916. február 1-jén főhadnaggyá léptették elő, 1917 márciusában pedig megkapta a katonai érdemkereszt 3. osztályát. A galíciai frontszolgálat közben még arra is jutott energiája, hogy folytassa természetrajzi tanulmányait: a Természettudományi Társulatban 1915 novemberében előadást tartott a harctér rendellenes növényzetéről. Egy átlőtt fejű halott katona közeli fotója tanúskodik arról, hogy megrázó borzalmaknak is szemtanúja volt.

Katonák a Negev-sivatagban (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

Expedíciós szemlélet

A kassai 6. hegyi tüzérezred volt az egyik olyan magyar alakulat, amelynek katonái közül 1916 tavaszán létrehozták a palesztinai expedíciós hadtestet. Kieselbach számára a Közel-Kelet természetrajzi szempontból is teljesen új világot nyitott meg, ahol korábban soha nem látott növényekkel és állatokkal találkozott. Kutatómunkát végzett, fényképeket, írásokat küldött haza. A Természettudományi Társulat lapjában 1916 során tanulmányt közölt az olajfákról és az olajkészítésről – ezt már saját szentföldi fotóival illusztrálta: „A mostani Világháború idején a Szentföldön küzdő tüzéreink sok más érdekes dolog mellett az olajfakerteket is megtekintették s bizony alaposan meg is csodálták e hatalmas törzsű, a mathuzálemi kort sokszorosan meghaladó korú fákat” – írta. Az Érdekes Ujság karácsonyi háborús fényképpályázatára jeruzsálemi városképekkel nevezett, és a negyedik helyezést érte el.

A hadifogságból hazatérve 1921-ben egy hosszabb tanulmányban összegezte kutatásai eredményét: „A világháború alatt teljes négy esztendeig tartózkodtam e vidékeken és pedig Szíriában, Palesztinában, a Szinai-félszigeten harczolva, Egyiptomban és Malta-szigetén pedig hadifogságban. Sajnálom, hogy naplóim, amelyekben megfigyeléseimet följegyeztem, részben megszállt területen vannak, részben elkallódtak s így csak emlékezetből tudok megfigyeléseimről számot adni.”

Kieselbach Gyula azok közé tartozott, akik szerencsésen vészelték át a háborút. Nem lett hadirokkant, nem tört ketté az élete, inkább izgalmas élményekkel, tudással gazdagodott. A hazatérése után hamar kapott jó állást, a fővárosi tanácsnál helyezkedett el vegyészként. De veszteségek őt is érték: szülei a háború alatt meghaltak, és egyiküktől sem tudott elbúcsúzni, Kassa pedig az újonnan létrejött Csehszlovákiához került. Gyerek- és ifjúkora világát teljesen elsodorta a nagy felfordulás.

Kieselbach nemcsak amatőr fotós volt, hanem gyűjtő is, aki saját fotói mellett képeslapokat tett el emlékbe, fotográfiákat vásárolt, akárcsak bajtársa, Kopasz Árpád, akinek fényképeit a Hadtörténelmi Levéltár őrzi. Nem tudjuk, hogy a két magyar tiszt találkozott-e Jeruzsálemben Lewis Larssonnal, az American Colony fényképészével, akinek munkái mindkettőjük hagyatékában feltűnnek, és hogy közvetlenül tőle vették-e meg a fotókat, vagy egymás képeit cserélgetve jutottak azokhoz. Nyilvánvaló, hogy a Kieselbachot ábrázoló fotókat nem ő készítette, hanem valamelyik bajtársa. Mind a helyszínek azonosítása, mind ennek vizsgálata további kutatásokat igényelne, egyelőre legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a Kieselbach-hagyatékból előkerült szentföldi képek jelentős részét ő fotografálta.

A fotográfus Károly körúti lakásának vitrinjében őrzött közel-keleti emléktárgyai és évtizedekig ápolt török barátságai azt bizonyítják, hogy a palesztinai frontszolgálat életre szóló élmény volt Kieselbach Gyula számára (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

Karácsonyi életképek

És hogy milyen volt ez a Szentföld, amelyet a harcok szünetében a magyar tüzérek láthattak például 1916 karácsonyán Betlehemben, Jézus születésének helyén? Beszéljenek maguk a képek! Betlehem abban az időben még szinte teljesen keresztény arabok lakta város volt. Az 1922-es első brit népszámlálás 6658 lakost talált, köztük 5838 keresztényt és 818 muszlimot (és mindössze két zsidót). A város belső részén csak egyetlen mecset állt a templomok között, pont az, amelyet Kieselbach képén láthatunk. A betlehemi keresztény körmenet a város főterén halad át, a Születés temploma, ahova a vonulók tartanak, a hátunk mögött található. A mainál még sokkal szűkebb teret kőházak vették körül, ezeket mára a mecsettől jobbra álló sarokház kivételével mind modern épületek váltották fel. Az Omár-mecsetet a második kalifa alapította, nem sokkal Palesztina elfoglalása után, és a hagyomány szerint nagyvonalú módon pont azért imádkozott a Születés templomán kívül, hogy utódai ne azt alakítsák mecsetté. A szentély a fotón látható formájában 1860-ban épült, de a jordán uralom alatt, 1954-ben lebontották egy sokkal nagyobb betonmecset kedvéért. 

Kilátás az Olajfák hegyéről (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

A magyar fényképész egy másik felvételén a jeruzsálemi Sziklaszentélyt örökítette meg, amely az iszlám világ harmadik legszentebb helyén, az al-Harám al-Sarífon (a Templom-hegyen) áll. Az épület Jeruzsálem egyik szimbóluma. Az 1916-os fénykép érdekessége, hogy megmutatja, mai formája mennyire más, mint a száz évvel ezelőtti. A legnagyobb különbség az, hogy Kieselbach látogatása idején még sehol nem volt a pazar aranykupola: az csak az 1959-es jordán helyreállítás idején épült, azt megelőzően az épületet évszázadokig megfeketedett ólomlemezek borították. Ugyanekkor készült el a külső színes, kék csempeborítása is, amely ezen a felvételen még sokkal egyszerűbb, és kevesebb részét fedi a homlokzatnak. A bejáratok és a Lánckupolának nevezett ősi kis imacsarnok is még a maitól eltérő képet mutat.

A jeruzsálemi Sziklaszentély (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

A háborús években lefotografált Siratófal Jeruzsálem városképében nem foglalt el olyan központi helyet, mint napjainkban. A Templom-hegy nyugati támfala előtt akkoriban nem volt tágas tér, egy sűrűn beépült városrész takarta el, és csak egy keskeny sikátoron át lehetett megközelíteni, de a város zsidó lakói már évszázadok óta szentnek tekintették, és kijártak hozzá imádkozni. Hogy a fal birtokába jussanak, a 25 házból álló marokkói negyedet a zsidók az 1880-as évek óta próbálták megvenni, eredménytelenül. A háború éveiben ráadásul a zsidó vallás gyakorlását az oszmán hatóságok korlátozták.

Asszonyok imádkoznak a Siratófalnál (Forrás: Fortepan / Kieselbach Gyula)

A szentföldi fényképek jelentős része ismeretlen helyen készült, és sok esetben nem is lehet már kideríteni, hogy mit ábrázol. A tevevásárt megörökítő képen azonban van néhány fogódzó (például a mecset és a korszerűbbnek tűnő épületek a háttérben), ami elvileg lehetővé tenné, hogy meghatározzuk, melyik város határában készült.

Kieselbachot nemcsak az épített örökség, de a közel-keleti életmód is megragadta, a fotói között találunk egyszerű arab parasztokat vagy beduin nőket ábrázolókat is. Az a világ, amelyet a Szentföldön látott, sokkal archaikusabb volt a korabeli Európánál, és lényegében évszázadok óta változatlannak tűnhetett. A modernizáció még csak a nagyobb városokat érintette, a vidék a korabeli európai utazó számára teljesen bibliai hangulatú lehetett. Ez pont az első világháború után kezdett gyökeresen megváltozni, mert a brit mandátum periódusában Palesztina néhány évtized alatt többet fejlődött, mint előtte az oszmán uralom négyszáz éve alatt. A magyar fotográfus képei egy elmúlt világot őriztek meg, s ezért is páratlan kordokumentumok.

A cikk bővebb változata a Válasz Online-on olvasható.