Az új kormány által bejelentett államtitkárok között nem találni roma szakembert, noha sokan arra számítottak, hogy a kormányváltás után a cigány közösség képviselete hangsúlyosabban jelenik meg a végrehajtó hatalomban. A vita nem pusztán személyi kérdésről szól: a bírálók szerint szimbolikus jelentősége van annak, hogy miközben Magyarország legnagyobb nemzetiségi közösségéről beszélünk, az államtitkári szintű döntéshozatalban nem látszik roma jelenlét.
A RomaPlay című weboldal azonban rámutat egy hiányosságra: a szakmai sokszínűségre épített kormányzati narratívából kimaradt egy fontos társadalmi szempont: a roma közösség közvetlen politikai képviselete. A cikk lényege szerint nem az a kérdés, hogy a kinevezettek alkalmasak-e a feladatukra, hanem az, hogy egy ilyen jelentőségű állami vezetői körben miért nem jelent meg olyan roma szakember, aki saját tapasztalatával, közösségi beágyazottságával és szakpolitikai tudásával képviselhetné a magyarországi cigányság ügyeit.
A kritika nem arról szól, hogy a kinevezett államtitkárok szakmailag alkalmatlanok lennének. A megszólalók többsége éppen azt hangsúlyozza: örvendetes, ha felkészült szakemberek kapnak szerepet az államigazgatásban. A hiányérzet abból fakad, hogy a roma ügyekről továbbra is úgy születhetnek döntések, hogy azok előkészítésében és végrehajtásában nem jelenik meg kellő súllyal az érintett közösségek saját tapasztalata. Vagyis a bírálók szerint nem szimbolikus jelenlétre, nem díszletként használt roma szereplőkre, hanem valódi döntési pozícióban lévő, felkészült roma szakemberekre lenne szükség.
A csalódottság egyik visszatérő neve Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítója. Többen úgy vélik, ő olyan oktatási, társadalmi és tereptapasztalatot hozhatott volna a kormányzati munkába, amely régóta hiányzik az állami döntéshozatalból. Az ő neve sokak számára annak a reményét jelentette, hogy a roma fiatalok oktatása, a hátrányos helyzetű térségek ügye és az inkluzív társadalom gondolata nemcsak civil vagy szakmai szinten, hanem állami hatáskörrel is megjelenhet.
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője közösségi posztjában először azt emelte ki, hogy örül a női államtitkárok magasabb arányának, ezt fontos előrelépésnek nevezte. Ugyanakkor hozzátette: a roma reprezentáció miatt komoly hiányérzete van. Mint írta, nem ő az egyetlen, aki „drukkolt Orsós Jánosért”. L. Ritók szerint Orsós látásmódjából lehetne építeni egy inkluzívabb társadalmat, ezért sajnálja, hogy nem kapott valódi hatáskört. Véleménye különösen azért fontos, mert az Igazgyöngy munkája évek óta a generációs szegénység, a leszakadó térségek és a gyerekesély kérdései köré épül. Ő tehát nem egyszerű identitáspolitikai ügyként, hanem mély társadalmi problémaként látja a roma képviselet hiányát.
Szénási Szilvia, az Uccu Alapítvány vezetője a „semmit rólunk nélkülünk” elvét nevezte a demokratikus működés egyik alapjának. Szerinte elfogadható lehet az a kormányzati logika, hogy ne külön romaügyi államtitkárság működjön, hanem a roma közösségeket érintő ügyek minden szakpolitikai területen megjelenjenek. Csakhogy ez szerinte csak akkor lenne hiteles, ha az érintett minisztériumokban roma szakemberek is valódi felelősséggel járó pozíciókba kerülnének. Szénási szerint nem elegendő általánosságban beszélni társadalmi felzárkózásról, esélyteremtésről vagy kulturális sokszínűségről, ha közben az érintettek tudása és tapasztalata nem kap helyet a döntési pontokon. Orsós János kimaradását ő is szomorúnak nevezte, mert sokak szemében az ő szerepvállalása jelenthette volna annak bizonyítékát, hogy a kormányváltás valódi szemléletváltással is jár.
Rácz Béla, az 1 Magyarország Egyesület részéről szintén kettős üzenetet fogalmazott meg. Egyrészt örömét fejezte ki amiatt, hogy szakmailag felkészült államtitkárok kerülnek pozícióba, másrészt szerinte nehéz nem észrevenni a legfeltűnőbb hiányt: „romák nincsenek köztük”. Rácz szerint a folyamat még nem zárult le, hiszen a miniszteri biztosi, helyettes államtitkári és főosztályvezetői kinevezések még hátravannak. Ugyanakkor már most fontos kimondani, hogy a roma egyenlőség ügye nem lehet hiteles roma részvétel nélkül. Megfogalmazása szerint nem díszletekre van szükség, hanem olyan szakemberekre, akik a tervezésben, a döntéshozatalban és a megvalósításban is részt vesznek.
