Az özvegy a bors-nak elmondta, hogy férje aznap is dolgozni ment, mivel az üzemben egy ideje leállási időszak zajlott, amely alatt hosszabb műszakokban végezték a munkát. Mint fogalmazott, a robbanás híre és a szirénák már reggel aggodalomra adtak okot, majd nem sokkal később a vállalat vezetése értesítette őt a tragédiáról.
„Ádámnak aznap dolgoznia kellett. Reggel ment be a munkahelyére, már egy hónapja leállás volt náluk. Minden nap 12 órázott hat napot és egyet volt otthon. Ő bement reggel, én pedig elvittem a gyerekeket erre a gyereknapra, de amikor már hallottuk a szirénákat, már tudtuk, hogy baj van. Próbáltam hívni, de már nem értem el. Nagyjából 11 óra körül jött a hír, a vezetőség hívott. Bemutatkoztak és elmondták, hogy sajnálják, hogy ezt kell közölniük, de a férjem elhunyt” – idézte fel özvegy.
A család számára a legnehezebb pillanat az volt, amikor a két gyermekkel – egy 5 és egy 7 éves kisfiúval – közölni kellett az édesapa halálhírét. Az édesanya elmondása szerint a gyerekek hosszasan, vigasztalhatatlanul sírtak, a feldolgozásban pszichológus segítségét is igénybe veszik – számolt be róla a borsonline.hu.
A tragédia az egész családot és a közeli hozzátartozókat is megrázta. Az özvegy szerint férje szülők, testvérek és barátok is összetörtek a hír hallatán. Mint fogalmazott, férje nemcsak jó szakember, hanem szerető családapa és „nagyon jó ember” volt.

Forrás: borsonline.hu
Újabb információk a tiszaújvárosi sérültekről
A legfrissebb tájékoztatás szerint a MOL tiszaújvárosi robbanásának sérültjei közül ketten már elhagyhatták a miskolci kórházat. További három ember továbbra is megfigyelés alatt áll, állapotuk stabil.
Az üzemi baleset négy súlyos sérültjét a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Égési Centrumába szállították. Egyikük lélegeztetőgépes ellátásra szorul, mind a négyen kiterjedt másodfokú égési sérüléseket szenvedtek. Kezelésük folyamatosan zajlik.
A kórházakkal állandó kapcsolatban vagyok, és kértem, hogy a sérültek állapotáról haladéktalanul tájékoztassanak – bejegyzésében számolt be róla Dr. Hegedűs Zsolt, hogy jelenleg milyen állapotban vannak a sérültek.
