A vezérigazgató szerint az előírt protokoll szerint jártak el, de ez sem tudta megakadályozni a halálos balesetet

6a717648efca4a85934262d6f3a703c3

Hernádi Zsolt a MOL vezérigazgatója tájékoztatása szerint reggel 8:41 órakor érkezett be a riasztás a telephelyi tűzoltóságra,hogy robbanás történt az Olefin 1-es üzemegységükben.

Az üzemegység nem állt működés alatt, folyamatos élettartam-hosszabbítási karbantartó tevékenység folyt benne. Jelenlegi információink alapján egy szén-hidrogént vezető csővezeték robbant be, ott következett be egy teljesen váratlan detonáció. Ez egy üzemi baleset, semmilyen külső beavatkozásnak, behatolásnak nincs nyoma, nem szabad ilyen jellegű következtetést levonni. A tüzet a létesítményi tűzoltóság elkezdte oltani, majd megérkeztek a megyei tűzoltóság kocsijai, a mozgó laboratórium. Azonnal elkezdték vizsgálni, hogy veszélyben van-e a tiszaújvárosi lakosság, értesítettük a polgármesteri hivatalt. Az eredmény azt mutatta, hogy nem került olyan anyag a levegőbe, ami bármilyen formában érinthette egészségre veszélyes lenne, határtúllépés nem történt.

A vezérigazgató szerint az előírt protokoll szerint jártak el, de ez sem tudta megakadályozni a halálos balesetet.

A protokoll szerint az első amit tennünk kellett, hogy eltávolítsuk az embereket a helyszínről, és ellássuk a sérülteket. A robbanás után ez meg is történt 3 percen belül. Megkezdtük az azonnali vészleállítást, a gázok kifáklyásítását. Szörnyű tragédia, hogy egy kollégánk meghalt, kilencet pedig kórházba kellett szállítani.  A MOL-Csoport nevében az elhunyt hozzátartozóinak őszinte részvétemet kívánom, azon a biztosításon túl, amivel mindenki rendelkezik, akik veszélyes üzemben dolgoznak, a MOL-Csoport egyéni támogatással megpróbál hozzájárulni ahhoz, hogy ezt a fájdalmat a család valamennyivel elviselhetőbben tudja túlélni.

Hernádi Zsolt arról is beszámolt, hogy az eset kivizsgálása zajlik a hatóság, a MOL és kormány szakértői által, hogy levonják a tanulságokat és következtetéseket, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. Tiszaújvárosban legutóbb 2012-ben történt halálos ipari baleset.

Az anyagi kárról nem tudunk még egyelőre beszámolni, az üzem nem működött, visszaállítás előtti protokollt hajtottak végre. Folyamatosan felülvizsgálták az egységet, problémát nem tapasztaltak eddig. Csak az üzem dolgozói vettek részt a próbaüzemnél, mindenki a MOL alkalmazottja volt. A detonáció hatalmas volt, a helyszínen húsz személy tartózkodott.

– zárta beszédét a MOL vezérigazgatója, hozzátéve, hogy nincs veszélyben sem az üzemanyag-ellátás, sem a műanyag gyártása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű