Hogyan tovább Miskolcon a választások után?

képernyőkép 2026 05 20 201957

Nyilvános közéleti eseményt szervez a Civilek a városért nevet viselő informális együttműködés. A május 22-i találkozón a választások utáni politikai és társadalmi helyzet, valamint a helyi civilek és aktív állampolgárok szerepe kerül a középpontba. A szervezők célja, hogy közös gondolkodás induljon arról, milyen lehetőségei vannak a helyi közösségeknek az új helyzetben.

A program első részében pódiumbeszélgetést tartanak, amelyen részt vesz Csepeli György szociológus, Merényi Dániel, a Telex karikaturistája, valamint Fetter Dóra újságíró. A beszélgetés során szó lesz arról, hogyan értelmezhető a politikai változás társadalmi és helyi szinten, illetve milyen elvárások fogalmazhatók meg a döntéshozókkal szemben.

A rendezvény második felében kisebb csoportokban folytatódik a közös munka. A résztvevők többek között az aktív állampolgárság erősítéséről, a helyi ügyek köré szerveződő közösségi részvétel lehetőségeiről, valamint a civil szereplők együttműködési formáiról beszélgethetnek. A szervezők arra is választ keresnek, hogyan lehet együttműködni a döntéshozókkal úgy, hogy közben megmaradjon a civilek önállósága és hitelessége.

Az eseményt május 22-én, pénteken 17:00 órától rendezik meg a miskolci Tudomány és Technika Házában. A részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. A szervezők minden olyan helyi civilt, aktív állampolgárt és közügyek iránt érdeklődőt várnak, akik szeretnének bekapcsolódni a közös gondolkodásba.

A Civilek a városért együttműködés öt szervezet (a TASZ, a Dialóg Egyesület, a Laurus Egyesület, a Tanítanék Mozgalom és az aHang) miskolci kezdeményezése. A csoport célja, hogy erősítse a helyi civil kapcsolódásokat, láthatóbbá tegye a helyben felhalmozott tudást, és teret adjon olyan beszélgetéseknek, amelyekből később közös ügyek és kezdeményezések születhetnek. A szervezők hangsúlyozzák: az esemény nem kész válaszokat kínál, hanem párbeszédre és közös gondolkodásra épül.

NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (Hello Miskolc)

2 Responses

  1. 120 nap és Toca bukik, utána Dam elszámoltatás. Miért nem a városra lett költve (közlekedés utak….)? Kik jártak jól Dam megvásárlásával? Melyik cég őrzi a területet, olcsón? Pápá Toca, rossz voltál velünk!

  2. „Hogyan tovább Miskolcon a választások után?”
    A jelenlegi városvezetéssel sehogy.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű