Nagyapa nem nézte jó szemmel. Megkívánta nagymama a 10 éves unokáját, nyújtófával fenyegette

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.

 

A vádirat szerint a vádlott vérszerinti nagyanyja a cselekmény időpontjában 10 éves fiú unokájának, aki gyermekotthonban volt elhelyezve, de rendszeresen megszökött és ilyenkor a nagyszülei borsodi kisvárosban lévő családi házában tartózkodott.

  1. május második felében az ingatlanban a vádlott egy ágyban aludt a sértettel, akinek sérelmére szexuális cselekményt végzett, a sértett ez ellen tiltakozott, de a vádlott azzal fenyegette meg, hogy ha ellenállást tanúsít, nyújtófával megveri. Az éjszaka folyamán két esetben került sor szexuális erőszakra, amellyel kapcsolatban a sértett vérszerinti nagyapja a vádlottat tetten érte, nagyon dühös lett, rendőri intézkedést kért, és a rendőrség kiérkezéséig nem hagyta, hogy a vádlott elhagyja a házat. Az intézkedő rendőrök a fiút visszavitték a gyermekvédelmi otthonba.

Ezen esetet pár nappal megelőzően a vádlott szintén követett el szexuális erőszakot az unokája sérelmére, akkor is bántalmazással megfenyegetve.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint indítványozta a vádlott végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű