Úgy vélik a Csöbör Katalinhoz köthető NKA-mutyi tovább dagad

image 1

A K-Monitor korábbi elemzése  rámutatott arra, hogy a „közösségépítő eseményekre” szánt támogatások feltűnően szabályos mintázat szerint áramlottak vidéki választókerületekbe, sok esetben hajszálpontosan 100 millió forintos keretekben. Akkor az is kiderült, hogy a Csöbör Katalin korábbi fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető Nő a Siker Alapítvány is jelentős összegekhez jutott ugyanebből a rendszerből.

Fotó. Archív

Az aHang Miskolc azonban további fontos nyomokra bukkant. Úgy vélik, emiatt a Csöbör Katalinhoz köthető NKA-mutyi tovább dagad. Egy követőjük nézett utána, hogy a Kavecsánszki Erzsébethez köthető Média Pakk Alapítvány szintén 15 millió forintot kapott támogatásként. A tömegkommunikációra létrehozott szervezet persze máshonnan is kapott forrásokat; a honlapról kiderül, hogy a támogatók között van a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap, de még a Miniszterelnökség is. “A szervezet honlapján egyetlen fotóra futotta, amely a fénykép alapján a Palotaszállóban megrendezett vacsoraesten készült. Az, hogy az adománygyűjtésnek mi lett az eredménye, és pontosan hogyan hasznosult – nos, az már nem derül ki. A fotó(ko)n azonban Csöbör Katalin egyértelműen felismerhető…” – írta bejegyzésében az aHang.

AP Moszkvai legiszerencsetlenseg Ricardo Della Francesca

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű