Hibák a kampányban
Fotó: Archív
A Demokratikus Koalíció párttagjai és az aktivistái egyébként nemcsak utólag, hanem a kampány során is felvetették Molnár Csaba kampányfőnök felelősségét. Többen kifogásolták például, hogy a párt túl gyorsan váltogatta a fő állításait (határon túliak szavazati jogának elvétele, „erős baloldalt a parlamentbe”, „Dobrev Klára nyugodt, józan, megfontolt”), de az is megosztotta a párton belülieket, hogy egyáltalán jó irány-e, ha a határon túliak ellen hangolják az embereket.
A belső felmérések ugyan azt mutatták, hogy a magyarok nagyjából 60 százaléka egyetértett azzal, ne szavazhassanak a mostani rendszer szerint a határon túliak, de a kampányban ez teljesen hatástalan volt, a választókat ugyanis ez a téma egyáltalán nem foglalkoztatta.
Az exjobbikos Jakab Péter miskolci jelölése is megosztotta a szimpatizánsokat, a támogatók ugyanis rossz szemmel nézték a jobboldalról érkező politikus befogadását.
A DK helyzetének tarthatatlansága ugyanakkor már a kampány legelején nyilvánvalóvá vált, de a központ – több jelölt állítása szerint is – az utolsó pillanatokig azt kommunikálta a belső fórumokon, hogy meglehet a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalék. Valójában
már az aláírásgyűjtések során már azzal szembesültek az aktivisták, hogy azok sem álltak pozitívan a DK-hoz, akik korábban a pártra szavaztak.
