Fideszes forrásaink szerint évente 100 millióba fog fájni Miskolcnak az az átgondolatlan lépés, hogy a város 6 milliárdért vásárolt a DAM területén egy fullra szennyezett területen, egy csomó semmire nem jó lefingott épületet és területet.
A 100 millió úgy jön össze, hogy ezentúl őrizni fogják területet és a megvásárolt épületek után már nem már nem fog befolyni az építményadó.
Már az ügyészségen van az első feljelentés ebben az ügyben. Jogi szakemberek szerint simán meg fog állni a hűtlen kezelés, pláne ha lehull a béklyó a rendőrségről és az ügyészségről.

29 Responses
Mi volt a feljelentésben, jó volna tudni.
az mindegy !
lényeg a besározás.
Én hiszek neked. Lássuk a 10 évre titkositott előkészítő dokumentumot. Nézzük meg ki hazudik…
Ti már csak tudjátok, igaz?
dehát Brüsszel Petya lecseréli az ügyészséget.
„Egy barátom írta 2024-ben, röviddel azután, hogy Magyar Péter egy Partizán-interjúval és a feleségéről készített hangfelvétellel berobbant a mindennapjainkba: ő hordoz mindent, ami visszataszító. Fel is sorolta:
– hideg, cinikus gőg
– ármány, alakoskodás, Cipolla-magatartás
– démonizálás, gyűlöletkeltés
– irigység és nagyravágyás
– kudarcjellem és frusztráltság
– számítás és éhség
– nulla alázat, önimádat
– 14 (24…) éve hallott, unott, agyoncsépelt, többször odaégett orbánozás felülfűszerezve rogánozással
– vágyakozás napszemüveges hátsóülés-elfoglalásra, testőrre és arra, hogy (egyszer végre) valaki nekünk is kinyissa a gépjárműajtót kamerák kereszttüzében
Szerintetek azóta felnőtt a feladathoz?”
Ha a „Lázàr jános kedvelői” facebook csoport megírta akkor így vót Zozó..:):):)
Zsolti bácsiról is vallomást tett a Szőlő utcai ügy koronatanúja
https://www.youtube.com/watch?v=73cykWAjq6o
végig röhögtem ezt a mesét
Tudjuk Pedozoli…
nem vagyok igazgató az RTL-nél.
Szóval a pedofiliát már nem is próbálod cáfolni. Fejlődsz Zozó…:):):)
Végigröhögted? Te, mint profi pedo nem így csináltad volna? Neked más a „technikád”?
Örülök,hogy jól szórakoztál egy kiskorú gyerek megrontásán…Ezek vagytok ti nemzethykereszhények.
Ez akár rosszul is elsülhet Téesz Jóskának?
Rosszul is fog. És ez nagyon helyes. Becsületesebb lenne, ha azonnal lemondana
ez volna cél, mi?
Szopkó felesküdött a kicsinálására, a Barlangfürdő tűz miatt.
Szopkó Tibor úgy a legtökösebb miskolci politikus, hogy közben a legfelkészültebb is. Azaz Tócáék pont megnyerték a legnehezebb ellenzéket vele.
77:1, a Simon: Szopkó meccs állása
Tibinek még gyakorolni kell, hogy az örökös feljelentő aranyérmet megkapja.
„2012
Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján azt mondta, hetvenhét ügyben – köztük a városi vagyonkezelőnél kifizetett prémiumok és az új villamosok beszerzése miatt – tesz feljelentést a miskolci MSZP, számításuk szerint ezekben az ügyekben csaknem három és fél milliárd forint kár érte a borsodi megyeszékhelyet. Azt is közölte, hogy nagyjából ötven esetben hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést, de okirat-hamisítás, hanyag kezelés és hatóság félrevezetése miatt is a nyomozó hatósághoz fordulnak.”
Ne fáraszd magad zalkás fattyú:
Valóság és Kriza Ákos: 74-0″
– így reagáltak a szocialisták most arra, hogy a közelmúltban a Nyíregyházi Törvényszék az utolsó feljelentési ügyben is jogerősen lezárta az eljárást. Kriza Ákos polgármester még 2011 márciusában Budapesten, a Legfőbb Ügyészség előtt azt mondta, hogy hetvennégy büntetőjogi felelősséget is felvető ügyben tett feljelentést, és ezekben a korábbi városvezetés és az önkormányzati cégek volt irányítói is érintettek lehetnek. A polgármester akkor azt hangoztatta, az ügyekkel kapcsolatban hatmilliárdos kára keletkezett a városnak.
Lezárult eljárások
„A bírósági eljárások lezárultak, és a 74-ből egy vád sem igazolódott” – ezt már Káli Sándor, Miskolc volt szocialista polgármestere mondta a pénteki sajtótájékoztatóján.
de 74 kisebb, mint 77
a 77 is lezárult nullával
Ne már…A fideszes ügyészség meg a fideszes rendőrség nem inditott eljárásokat a fideszes önkormányzat ellen?Nahát…És kerizának mi a mentsége kiskutyus? Na ugye…:):):)
csak az 74 hivatali kötelesség (egyébként ökörség volt tisztára mosni őket, hagyta volna
a suttogó propagandát hatékonyan dolgozni. Kriza ezzel megágyazott a cuclib visszatérésének. Szopkó sem lenne)
a 77 meg stréberség; destruktív ellenzék; kicsinyes bosszú
Ugyanezt teszi Szopkó; revans a Barlangfürdő karbantartás elmaradása miatt
politikai pecsenyesütés. Mit vársz egy momentumostól?
Azt hogy naponta sz@passa tocáékat. Eddig jól csinálja…Mondjuk balf@szok ellen nincs nehéz dolga…:):):)
Ja, ja… akárcsak a „tökös” feleség: 😁😂🤣😁
– mi ez a szőke női hajszál a zakódon?
– ezt rögtön meglátod, de a garázs ajtaját már harmadszor nem.
szálka, gerenda
Kurva Szopkó.
Kurva te! 😀 😀
Elhiszem, hogy frusztráltak vagytok…Van miért.
KI VOLT AZ ÉRTELMI SZERZŐ ÉS MILYEN KAPCSOLATBAN ÁLL AZ ELADÓVAL ?
És?
majd kérnek feljelentés kiegészítést, aztán visszadobják