Tisztelt Vidnyánszky Attila!

Egy Magyarország van, egy színházi élet, ami minél sokszínűbb, annál tartalmasabb. A szitokszónak kikiáltott sokszínűség érték, a fejlődés, a tanulás lehetősége.

Ami valójában kártékony, az a szélsőségesség, ami gyűlöletet, szorongást, frusztrációt és megosztottságot teremt. Te az „egy”-et kettészelted. Lett egy „ti” meg egy „mi”. Ennek remélhetőleg vége.

Az elmúlt tizenhat évben megmutathattad, hogy mit és miként gondolsz a magyar színházi életről, s ehhez minden, de minden lehetőséget és eszközt meg is kaptál. Vállaltan ideológiai, politikai alapon létrehoztad a Teátrumi Társaságot, Debrecen után megkaptad a Nemzeti Színházat, a döntéshozó szervezetek vezető pozíciójába kerültél, hatalmas pénzösszegek fölött diszponáltál, befolyásod volt az igazgatói kinevezésekre éppúgy, mint az állami díjak odaítélésére, és elfoglaltad (igen, szó szerint ezt tetted!) a művészképző intézményeket. Te a túlhatalmaddal úgy éltél, ahogy éltél. Lelked rajta. Erre most sokan, nagyon sokan azt mondták, mondtuk, hogy: elég.

Mi őszintén hiszünk abban, hogy harminchat év után a valóságban is itt van a lehetősége annak, hogy a Kárpát-medence magyar színházi élete szabad, teljesítményorientált, de legfőképpen politikamentes legyen. Ez most csak rajtunk múlik. Rajtunk – színészeken, rendezőkön, dramaturgokon, kritikusokon, tervezőkön, koreográfusokon, balettművészeken, operaénekeseken –, azokon a művészeken és alkotókon, akik az elmúlt sok évben nem a politika farvizén eveztünk, akiket nem a politikai megfelelési kényszer mozgatott.

Ezen elmúlt rendszerben a szakmaiságot szinte teljes mértékben fölülírta a vezető politikai erőhöz fűződő lojalitás, ez vezetett ehhez a torz, szélsőséges és mérgező közeghez. Azon kell lennünk, hogy soha többet ne lehessen leuralni ezt az országot egyfajta ideológiával és egy egész kulturális életet egyfajta ízléssel. Legyünk sokszínű, szabad, egymással kommunikálni képes s egymás felé tisztelettel közeledő emberek: egy nyitott társadalom. Semmilyen valódi érték, semmilyen valós művészi teljesítmény nem – ha hiszed, ha nem, még a te művészi értéked sem – kerül s kerülhet a „kukába”.

De ehhez elsősorban megtisztulásra, szembenézésre van szükség. Egy teljesen új színházi törvényre. Egy gyökereiben új támogatási rendszerre, amely a teljesítményt helyezi előtérbe. Életpályamodellre. Nem két művészeti akadémiára. Egyre, amely pártatlan. Nem két színházi társaságra. Egyre, amely értünk, színházi dolgozókért létezik. Politikamentesen. Nem két színművészeti egyetemre. Egyre, amely nem alapítványi, hanem állami fenntartású. Nem nemzeti és nemzetibb színházakra. Nem alig támogatott és túltámogatott önkormányzati színházakra. Nem a „ti” és nem a „mi” személyes névmással kategorizált színházakra, hanem szabadon alkotó, egymás mellett létező névmás nélküli Színházra.

A szembenézéshez és megtisztuláshoz elengedhetetlen, hogy az új kulturális kormányzat teljeskörűen átvilágítson minden közpénzen működő színházat.

De legfőképpen örökre véget kell vetni annak a bevett gyakorlatnak, hogy füstös szivarszobákban a politikailag jól pozícionált haverok a hűség és a hallgatás jutalmaként egymásnak osztogassanak állami díjakat, pozíciókat, akadémiai és kuratóriumi tagságokat, pályázati támogatásokat.

Legyen a színház újra szabad. Itt a helyem.

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsa:

Keszég László

Szőcs Artur

Szabó Máté

Rusznyák Gábor

Béres Attila