Felvettem szeptemberben egy pólót, amin egy romlott, beteg, bűnöző rendszer ellen demonstráltam, mert helyes erkölcsi irányt akartam mutatni, felelőséggel, hittel. Eltávolítottak vezetői állásomból, nem bántam meg.
Hordtam ki a Tiszta Hang újságot a lakótelepen, ahol élek egy velem korú 56 éves jogásszal, akit szintén eltávolítottak vezető pozíciójából.
Hétvégenként pultoztam a Tisza értékeit és terveit bemutatva a járókelő embereknek.
Komfortzónámból kilépve kopogtattam, társam hol gyógypedagógus volt, hol kirúgott NAV ellenőr. Sok száz emberrel találkoztam.
Több munkacsoportban dolgoztam, fantasztikus, értelmes, tapasztalt, tenni akaró kollégákkal, hogy felépítsünk egy biztonságosabb, hatékonyabb, igazságosabb és szakmailag megalapozott szebb jövőt.
Voltam minden jelentős Tisza rendezvényen, mert hittem és hiszek benne, hogy történelmet írunk. Sikerült magammal vinni a családtagjaimat, barátaimat, akik megértették, hogy a jövőnket mi irányíthatjuk.
Ma este hidegben plakátolni voltam, fantasztikus emberekkel, étterem és nagy nemzetközi cég tulajdonosával, értékes emberekkel együtt helyeztünk ki a Tiszát képviselő jelöltek plakátjait.
A választás napján pedig “fürkész” leszek és figyelem, hogy a választás tisztán történjen és a
TISZA PÁRT KÉTHARMADOS GYŐZELMET ARASSON ÉS RENDSZERT VÁLTSUNK.
Azt hiszem én mindent megtettem.
Áradjunk! Menjetek el szavazni!
NE FÉLJETEK!

7 Responses
Én már voltam. Két x a Tiszának.
Áradjunk és mossuk el ezt a velejéig rohadt rendszert! Örökre!
Áraggyá’mán!
Én még emlékszem , hogy 2006 után hogy legörbült a bagólesőtök.
„Áraggyá’mán!”
Megtörtént tegnap. Én is emlékszem a vidám arcokra az orbán beszéd alatt..):):)Rogán Tóni ennél kisebbre már össze sem tudott volna menni.
Áraggyál csak. Várjuk.
Amikor a hiénafalka egymásnak esik
„Nincs igény a megmagyarázhatatlan mesés gazdagodásra, a kontraszelekált megélhetési karrierjobboldaliak falkáira”
A Fidesz-KDNP VIII. kerületi indulója szerint a vereség azoknak szól, akik úgy gondolták, hogy az erkölcsöt, kereszténységet, hazaszeretetet „helyettesíteni lehet pénzzel és képmutatással”. Ők kidobták a szakmaiságot, és helyette az erőszakoskodást és az üres szólamokat választották.
– Erkölcs és kereszténység, a polgári eszme nem üres szavak, nem politikai szlogenek és nem marketing termékek – jelentette ki, utalva G. Fodor Gábor híres érvelésére, miszerint a polgári Magyarország csak egy politikai termék. Ferencz Orsolya szerint hazaszeretetüket, hitüket kihasználták azok, akik számára ezek semmit sem jelentenek. – Fáj és fájhat a vereség, és azért, mert nekünk van hitünk. De pont ebből a fájdalaomból fakad az is, hogy tudjuk, hogy élünk. És soha nem fogjuk feladni – mondta a politikus.
Először is most meg kell tisztulnunk. Világosan kell beszélnünk. Mikor nem, hogyha ma este nem. A vereség okait mindannyian tudjuk, sejtjük. Az ezért felelősöket pedig ki kell vágnunk végre a nemzeti oldal testéből. Ez máshogy egész egyszerűen nem fog menni
– mondta a miniszteri biztos, aki szerint
amire nincs igény, az a megmagyarázhatatlan mesés gazdagodás, a nepotizmus, a kontraszelekált megélhetési karrierjobboldaliak tucatjai, falkái. Tőlük igenis el kell végre búcsúznunk.
MIK NEM VANNAK?
GYANÚS MEGGAZDAGODÁS, FALKÁBAN? KÉPMUTATÁS, ERKÖLCSTELENSÉG TÖMEGESEN?
PETI TUDTA, MINT STIRLITZ :d
Innen már csak egy lépés, hogy felismerjük, hogy nincs és sohasem volt „nemzeti oldal”. Ez egy bűnözői kör cégtáblája volt akkor is, ha a kokárdát akarták logónak megtenni.
De majd el fog jönni nála is, csak még kell egy kis idő hozzá.