A boon.hu szerin volt rendzavarás. A minap.hu tudósítása szerint nem volt.

A városnak vannak olyan részei, amelyeken az emberek nem szívesen mennek keresztül.
Elsőként Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke köszöntötte a jelenlévőket
A jelöltek beszédét megzavarták
A beszédeket egy választó polgár zavarta meg. Egy hölgy kiabált közbe, aki haragosan fejezte ki egyet nem értését, de a sajtótájékoztatót nem szakították félbe, gond nélkül folytatódhatott, miután távozott.
Ezt követően Pappné Suszter Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 03. számú egyéni választókerületének jelöltje is köszöntötte a megjelenteket és a jobb jövő reményét, a munka értékét emelte ki:
Nagyon számítunk az itteni emberekre, hiszen a Munkáspárt a dolgozó embereket szolgálja. A dolgozó emberek érdekeit szeretnék a parlamentbe vinni, hiszen ők azok, akik tudják, hogy mi az igazi probléma, és hogy mi a munka.
Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje hangsúlyozta:
Ne a külföldi cégek összeszerelő üzemei legyünk, hanem magyar emberek által kitalált dolgokat gyártsuk.
Arra is kitért, hogy fokozni kell Miskolcon a rendet, a fegyelmet, a biztonságot:
A városnak vannak olyan részei, amelyeken az emberek nem szívesen mennek keresztül.
– jegyezte meg.

5 Responses
Beszarok. Megint kibuggyant a szennyvíz a kanálisból?
A véégén még feltámad Lenin, Kun Béla, Rákosi
Boon cikke.
Igazat ír mert egy idös beteg nő, akinek bevolt kötve az egyik lába és mankóval is közlekedett ő kiabált odanekünk, de a rendezőink aki között Katonatiszt (nyugdíjas) is volt és mind párttagok voltak nem engedték közelebb hozzánk. Közben én beszóltam a rendőrségra mivel én voltam a szervező ill. rendező, de mire odaért a rendőrség a hölgy egy busszal kb. félóra múlva távozott.
Zökkenő mentesen jó hangulatban zajlott le a Sajtótájékoztatónk.
Csak köszönni tudom a Miskolci Városi Televíziónak és az írott sajtóknak a jelenlétüket és azt is hogy mindegyik korrekt cikket írt és a televízió is valóságnak megfelelően adta le a Sajtótájékoztatónkat.
Fülöp József Istvánné
Tisztelt Pusztai László Úr!
A tegnapi hozzászólásom hova lett? Miért lett kitőrölve?
Tisztelettel: Fülöp József Istvánné
Mert a kutya se kiváncsi rátok