Miskolc. Zászlóanyája Lujza Sikoparija profi tanárnő.🤣😂😀

662910887 2105253483652443 7098978954876770729 n

Szabó Bence zászlóalj zászlóanyája Lujza Sikoparija profi tanárnő.🤣😂😀

Küldjél

29 Responses

  1. „Ilyenkor eszembe jut, hogy a német alkotmányban majdnem 80 évig kőbe vésettnek tűnt az a passzus, hogy fegyvert nem küldenek háborús övezetbe. Még ki is röhögtették magukat azzal, hogy a kezdet kezdetén elküldtek az ukránoknak pár sisakot.Aztán egyik reggel arra ébredtem, hogy megváltoztatták a német alkotmány vonatkozó részét, megkötötték a milliárdos nagyságrendű fegyverüzletet, és elkezdték a német fiatalok sorozásának előkészületeit.
    De ezt csak azoknak írom, akiket el lehet ezzel kábítani, meg rettegtetni, te meg nyilván nem vagy az a típus, hanem okos vagy, és nem félsz.”

    1
    5
    1. Ilyentől itt nem kell tartani. Orbán megmondta, hogy stratégiai valagszéthúzással fogjuk fogadni az ellenséges csapatokat..:):):)

      1. Ugyan már! Nem ismerjük fel, mint az 56-osok, 10 egynehány évvel a háború után
        a Nyugat álságát, a Kelet barbár (szovjet) túlerejét és szétlövetünk 50 évre minden magyar várost, hogy te a lepedőn száradva maradjál, hazátlan senki, nem a fenti sorokat leírva.
        Mikor húzol már el az országból? Mit szenvedsz itt a sötét orbáni diktatúrában. A határok nyitva vannak. Itt nem fogsz kapni Pulitzer díjat. Legfeljebb Paul Lendvai díjat.

        1. Orbán Győző párttitkár elvtárs sem tudott elüldözni innen, a fiacskájának meg a magadfajta ifjúkomcsi cselédeknek sem fog sikerülni…:):):)

          1. sohasem volt párttitkár, csak mszmp propagandista.

            Pazmeg! Már a budai ficsúrnak, a tv-jogász unokának sem hiszel?

            „De aztán megnéztem idősebb Orbán Győző életrajzát, és örömmel tapasztaltam, hogy nem kellett ide propagandista. 1966-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, és propagandista pozícióban helyezkedett el. Úgyhogy nem kellett ide külső segítség.” /Magyar Péter fidesz áruló/

          2. Mentegetnéd a fajtádat Zolika?Párttitkar volt a gánti bányáknál ÉS propagandista…Bonyolult mi hugyos?

          3. alapszervezeti agitációs és propaganda titkár
            az emberileg lehetséges legalja
            szívesen

          4. https://celpontban.blog.hu/2019/12/05/a_kommunista_nomenklatura
            szívesen

          5. és ezt az Erőss család nem tudta kinyomozni?
            „Tudtátok, hogy Magyar Péter nagyapja, Erőss Pál két volt ÁVH-s tiszttel dolgozott a Jogi esetekben? Az egyikük egyenesen a műsor szerkesztője volt: Koós Béla. Koós elvtárs az ÁVH-s társasággal baráti viszonyban lévő Vásárhelyi szerint „polgári pályája” előtt a terrorszervezet párttitkára volt, majd sok más államvédelmis tiszttel együtt (illetve a Néphadsereg vonaláról érkezett Vitrayékkal) ő is átejtőernyőzött a tévébe, ahogyan azt A tévé megszállásában is megírtam.
            És ki volt a másik ex-ÁVH-s a Jogi esetekben? Már akiről tudom (sajnos nagyon sok irat eltűnt): Bárd Károly. Hírhedt, nagyon is hírhedt főtiszt, érdemes rákeresni a nevére a régi cikkekben, tanulmányokban.
            De nézzünk egy akkori cikket:
            „Jogi esetek. Műsorvezető: dr. Baranyai János. Szakértők: dr. Bárd Károly, az Állami Biztosító ügyvezető igazgatója, dr. Erőss Pál, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője, dr. Szabó Sándor, a Fővárosi Bíróság helyettes elnöke. Szerkesztő: Koós Béla” – Népszabadság, 1983.
            Számomra sokáig csak két név volt ismerős a felsorolásból, mert Erőss Pál neve semmit sem mondott, hál’ Istennek kicsi voltam akkoriban, ilyen felnőtteknek szóló műsort meg főleg nem néztem.
            Koós Béla egyébként A kultúra megszállása című könyvemben is szerepel, ott felesége történetét fejtettem ki, aki – egykori ÁVH-sként – 1968-ban öngyilkos lett. Az említett Sós (máshol Soós) Vera a Péter Gáborék által agyonveretett Szücs Ernő ÁVH-s főtiszt mindenese, „nagy titkok” tudója volt. Lányuk szép, megrázó könyvet írt erről az összességében tragikus történetről.
            Sós Vera férje, Koós ahogyan említettem, már a tévénél lett ismert, hiszen ő is odakerült, ahogyan annyi más volt ÁVH-s. Mint például Ipper Pál (a 168 óra atyja), vagy a hozzá hasonlóan szintén sokat szereplő Komlós János, a rendező Radványi Dezső, vagy mondjuk Váradi György. Hogy csak azokat mondjam, akik hirtelen eszembe jutnak, és akikről tudható egyáltalán.
            És ki volt Bárd Károly? Talán Koósnál is hírhedtebb alak, ÁVH-s karrierjét még alaposabban fel kell dolgozni, de azt magam is megírtam, hogy a rendszerváltás, rendszerváltoztatás után annak az ügyvédi irodának a tagja volt, amelyet Eörsi Mátyás (SZDSZ) vezetett, és amelynek egy másik volt ismert ÁVH-s, Bauer Miklós is fontos munkatársa volt.
            Utóbbi – ismert – Bauer Tamás édesapja volt. Bauer Tamás volt az, aki pár éve történelmet-hamisítva mentegette az apját, mire több történész leírta a valóságot. Köztük barátom, Máthé Áron is. Bauer akkor elhallgatott.
            Nem mellékes, hogy Bárd Károly fia, ifjabb Bárd Károly az Antall-kormány idején az Igazságügyi Minisztérium (IM) helyettes államtitkára lett. Most meg harcos CEU-s.
            De ezt majd kifejtem egy cikkben.
            A lényeg, Koós Béla volt a Jogi esetek szerkesztője. Mivel a tévénél éppen szerkesztőként dolgozom, tudom, hogy mi volt a munkája. A szerkesztő munkája jórészt láthatatlan, de ugyanolyan fontos mint a rendezőé. Szóval Koós felelt a tartalmi részért. Egy volt ÁVH-s.
            És ki volt egy másik szakértő? Egy volt ÁVH-s.
            Erről is érdekelne a véleményed, kedves Péter. Én továbbra sem leszek veled ellenséges, megemésztem, hogy propagandistának neveztél, hiszen politizálsz, meg kell felelned ennek a szerepnek.
            Viszont egy kérdésem van: Péter Magyar, te büszke vagy arra, hogy nagyapád egy olyan műsor csillaga volt, amit egy ÁVH-s szerkesztett, és ahol egy volt ÁVH-s szemétládával szerepelt?
            Én viszonylag komolyan veszem a múltat és az erkölcsöt, és erre bizony, nagyon nem lennék büszke. Én az ilyen embereket úgy nevezem: kollaboráns. Mármint az Erőss féléket. És ez a minimum.
            De szerintem nagyon mások vagyunk. Vagyis ez biztos. Sok sikert a valóság megemésztéséhez. Neked és az egész családnak. Ez sosem könnyű. Tudom. Hajrá, szurkolok!”

          6. Nekem nem fajtám! Én sohasem voltam MSZMP tag.
            A ti fajtátok. Gyurcsány alatt lett milliárdos.

          7. Ha mezö gabóca az elítélt hazudozó írja akkor így…Azt hittem már leszoktál róla Zotyó,de te ragaszkodsz a fajtádbeliekhez „hadiárva”….:):):)

          8. Képzeld! Családom minden tagja; hadiárva.

            Ez ennyire fáj minden holokausztosnak?

          9. Elképzelni el tudom, csak nem hiszem. Hazudtál már ettől nagyobbat is.

          10. ilyen kétes fajtájú bemigrált kútmXező felmenőkkel nem holokausztoznék valódi magyarokkal szemben

          11. „Családom minden tagja; hadiárva.”
            Aztán melyik háborúban murdált meg a kedves papa Zotyó?Mesélj alkesz…:):)

  2. „a magyar kormány folyamatosan szónokol, hogy senkinek nem enged beleszólást a belügyeibe, most mégis külső beavatkozásért folyamodik. Ennek kétségbeesés íze van”

    1. hm, a kakadu azt tolta úton-útfélen, hogy csak trump és a röfi személyes jóbarátsága garantálhatja az aranykort. mindig besül a narratívájuk a szerencsétlen félnótásoknak.

  3. https://www.facebook.com/reel/1233935342229508

    Ezt nézzétek, rottyon van a röfi!

    Amikor az amúgy is gyenge hardver már nem bírja az extra nagy barom hazugságokat, akkor jön a kékhalál

      1. küszködik vele a halál
        ő meg folyamatosan azóta küszködik a démonaival amióta a világra szarták
        minden percét megérdemli

          1. akkor miért néz ki úgy mint egy bekristályozott másnapos hányással kevert véres ejakulátumot tartalmazó 4. stádiumú rákos fosadék?

          2. “I delivered bags of money from Mogilevich to the police chief, and more for Orbán”: Former Budapest gang member László Kovács tells all
            The Insider
            April 7, 2026

  4. „Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a 48-ból, így nem engedhetünk 1956-ból sem.
    Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, így le kellett számolniuk a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófaárnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.
    Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többségre korunkbéli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a napi napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.
    Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
    Barátaim! Mi, fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generáció számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.
    A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben, bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetnék, a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiéhoz hasonló módszerekkel lépjenek fel.
    Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az 56-os forradalmárok véres harcokban, csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől 56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég merészség, hogy mindezt akarjuk, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki nem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni. Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz hasonló koncepciós perekben ítéltettek halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló megkésett temetéseket.
    Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. A magyar fiatalok előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt.
    Nyugodjatok békében!”

    1. Aha …

      “I delivered bags of money from Mogilevich to the police chief, and more for Orbán”

Hozzászólás a(z) hahaha bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű