Hiába a kétharmados kormányzás, a Tisza Párt megjelenésével Orbánék elővették azt az ellenzéki receptkönyvet, amiből 2010 óta nem jött ki semmi jó.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Orbán Viktor országjárásra indult pár jól sikerült drónfotó kedvéért, ahol ő és előzenekarai nem győzik hangsúlyozni, hogy soha nem látott tömeg gyűlt össze az érintett városok főterére, az űrből is látni ezt a tömeget, utólag pedig ehhez hozzáteszik, hogy Magyar Péter hasonló rendezvényein nemhogy simán le lehetett ejteni egy gombostűt is, de tulajdonképpen alig volt ott valaki. A Fidesz kampányeseményein az összegyűltek egyként kiabálták Kaposváron és Egerben is: „Nem hagyjuk!” Rutinos médiamunkásként az ember rögtön elkezd gyanakodni: mi történt azzal a párttal, aminek az egyetlen állandó ismertetőjele a siker, és ami a hatalomgyakorláson kívül hosszú ideje tulajdonképpen semmiben nem gondolkodott? A nemhagyjukozás – ahogy egyébként a 444 cikke is megfogalmazta nemrég – minden, ami nem a Fidesz, vagy legalább is nem az a Fidesz, amit 2010 óta látunk: védekező, eszköztelen, elkeseredett. Az egésznek nincs is sok értelme, ha nem ismerjük be:
a tizenhat éve teljhatalommal kormányzó Fidesz az elmúlt hónapokban egyszerűen úgy viselkedik, mint egy ellenzéki párt. Illetve nem sima ellenzéki párt: úgy, mint a NER-ben megismert és megszokott ellenzék.
Fotó: MI

6 Responses
https://hazaarulo.com/
nemhiába ugrált az a román fasz a sírokon, megérte a daginak támogatnia!
2024-es választás, kisváros: roma házaspár megérkezik a szavazóhelyiségbe. A nővel minden oké, megkapja a szavazólapot, megy a szavazófülkébe. A férfit nem találják a szavazóbiztosok a névjegyzékben, pedig a lakcíme alapján abba a szavazókörbe tartozik. Mondják neki, hogy sajnos nem szavazhat, mert nincsen benne a névjegyzékben. Ő azért visszakérdezéssel próbálkozik, hátha:
– Nem szavazhatok?
– Nem.
– A Fideszre sem?
– Arra sem.
Erre elindul a szavazófülke felé, amelyikben a felesége már javában ügyködik, közben kiabálva, hogy „Bázmeeeg, nem szavazhatok! Na húzd be a Fideszre, aztán menjünk!”
Valószínűleg azért nem volt benne a névjegyzékben, mert bűncselekmény miatt el volt tiltva közügyektől, de valaki mégis küldhette, hogy „Menjél szavazni a Fideszre!” és nem fogta fel egyből, hogy még a Fideszre sem szavazhat.
húúúúúúú wazze. Olvasói levél
Tele volt vele a Kádár-rendszer
Meg névtelen feljelentésekkel amiben feldobtad a hittanra járó osztálytársaidat zalkás komcsipatkány…
„Első fokon hét év fegyházbüntetésre ítélték a költségvetési csalással és gazdasági csalással vádolt Czeglédy Csabát – írja a Blikk. A döntés értelmében a politikus feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Czeglédy a pénteki ítélethirdetés után a közösségi oldalán azt írta: szerinte a bíróság „kecske is jól lakott, káposzta is megmaradt” típusú ítéletet hozott, mert bár bűnösnek mondta ki, „csupán” hét év büntetést adott, pedig „húszat is adhatott volna”. Szerinte nagy lépést tettek előre a teljes felmentése érdekében, de azt még nem tudja, hogy mikor mehet haza.”