Moldova Miskolcon. Elsőként írt a cigánybűnözésről

képernyőkép 2026 03 13 061019
Budapesten, 1934. március 12-én született Moldova György (Reif György, elhunyt: Budapest, 2022. június 4.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas, valamint Karinthy-gyűrűs magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Az egyik legolvasottabb kortárs magyar író. Legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkotott.
Reif Sándor ügynök és Berkovics Mária zsidó szülők gyermeke. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, amikor első írása nyomtatásban megjelent. A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott érte meg a háború végét. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakára járt négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. Az 1956-os forradalom alatt (melyet Moldova következetesen felkelésnek nevez) ő maga is csatlakozott a forradalmárokhoz, bár érdemi tevékenységet nem fejtett ki köztük. Rendszerellenes magatartása miatt végül nem fejezhette be a főiskolát. Ezután fizikai munkát (kazánszerelő) végzett, valamint tanulmányait is megszakította több hónapra a komlói szénbányában végzett munkával.
Filmírással hosszabb ideig foglalkozott, ennek eredménye volt többek között az 1959-ben megjelent „Szerelemcsütörtök”. Zenés bohózatát, a „Légy szíves Jeromos”-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban.
Novellái 1955 óta jelentek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Több mint 70 könyv szerzője, az „Idegen bajnok” 1963-ban jelent meg. Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”
1989-től a Hócipőben is több alkalommal jelentkezett sorozataival.
1990-től három évig a Magyar Hírlap külső munkatársa volt, hetente jelentek meg írásai.
Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése. Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…, A szent tehén).
Már a szocializmus idején nagy vitákat keltettek művei, elsősorban a riportkönyvei, melyekben az akkoriban elvárásként támasztott optimista kicsengés helyett a valóságot írta meg, riportalanyai elmondása alapján. Emiatt a megjelenés után az érintettek körében gyakran felháborodást váltott ki a mű hangvétele. A „Tisztelet Komlónak” című riportkönyvét a város és a bánya vezetői kritizálták (ebből a műből utóbb került kihúzásra egy mondat, amiben egy sváb származású riportalany a jugoszláv partizánok második világháború végi pogromjára utal), az Államvédelmi Hatóságról írt „Elbocsátott légió” sokáig nem jelenhetett meg könyvként, a fegyelmező zászlóaljról írt riportja pedig évekig tiltólistán volt, csak egy válogatáskötetben, „Kerüld a nőket” néven csúszott át a katonai cenzúrán. Elsőként írt a Bűn az élet című, 1989-ben megjelent riportkönyvében a cigánybűnözésről, mely akkor is komoly vitát keltett, noha a szót akkoriban kriminológiai kifejezésként használták.
Moldova György Kádár János elkötelezett híve maradt a rendszerváltás után is. Külön életrajzi kötetet is írt róla, egyedülállónak, zseninek nevezte. A Kádár-rendszert Magyarország legjobb huszadik századi korszakának tartja. Kádár bűneit hevesen tagadta, véleménye szerint, akiket kivégeztek az 1956-os forradalom után, azokkal többnyire jogosan tették. A Kádár születésének századik évfordulójára készült Kádár-mellszobrot is Moldova leplezte le, ahol „proletárszentnek” nevezte az egykori pártelnököt. 2012-ben bemutatott riportkönyvének is Kádár a témája, amely Kádár János sírjával foglalkozik.
2007-ben az URBIS kiadó megkezdte az „Életműsorozat” kiadását. 2009. március 12-én 75. születésnapja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínházban dedikált.
Első feleségétől két lánya született, akinek 2020-ban bekövetkezett halála óta irodalmi szerkesztőjével, Palotás Katalinnal élt együtt. 2021. karácsonyán összeházasodtak. Nőkkel való kapcsolatát önéletrajzi köteteiben, valamint a „Hátsó lépcső” című könyvben írta meg.
Idős korától kezdődően rendszeresen küzdött szívpanaszokkal. 2022. június 4-én, 88 éves korában távozott az élők sorából. 2022. június 7-én, 13 órai kezdettel kísérték utolsó útjára a Kozma utcai izraelita temetőben.
(Wikipédia)

2 Responses

  1. Az eredeti interjút AI segítségével manipulálták, megvágták és orosz oldalakon köröztették. Az már eleve gyanús, hogy ezt a változatot vette át az Index (ennyit róluk), és tőlük aztán a teljes kormánypárti médiabirodalom.
    Ezt ma már mindenki tudja, nem is érdemes tovább ragozni.

    Az viszont megér egy misét, hogyan kerülhetett sor Orbán Viktor videójára. Arra a videóra, amelyikben Orbán illedelmesen bemutatkozik családtagjainak, majd jó alaposan rájuk ijeszt (már amennyiben valóban a vonal végén voltak), hogy már őket is fenyegetik az ukránok. Itt két változat lehetséges:

    A. változat:
    Orbán Viktor és környezete valóban azt hitte, hogy egy komoly fenyegetésről és nem orosz dezinformációs műveletről van szó. Ez az ő és környezetének a józan ítélőképességéről és alkalmasságáról állít ki döbbenetes bizonyítványt. Orbán büszkén nevezi magát Európa egyik legtapasztaltabb politikusának: Meglepő, hogy az oroszok ilyen könnyen átverték, miközben sok honfitársunkkal együtt az első pillanattól kezdve volt bennünk kétely, hogy ez az oroszok műve lehet, neki meg eszközei is vannak a videó hitelességének ellenőrzésére. Ha ennyire nem rendelkezik normális ítélőképességgel, és tényleg tévesen értékelte ezt a”fenyegetést”, akkor nem alkalmas az ország vezetésére, mert már nincs birtokában a józan ítélőképességnek..

    B. változat:
    Ez az előbbinél is kedvezőtlenebb számára. Ha tudta, hogy manipulált videóról van szó, tudta, hogy egy súlytalan, befolyás nélküli idős ember fecsegését manipulálták az oroszok és mégis vállalkozott erre a videós fellépésre, az arra mutat, hogy már nincs semmiféle erkölcsi gátlás, tisztesség benne és környezetében. A hatalom megtartása érdekében mindenre képesek. Hazudozásra, manipulációra, félelemkeltésre és félelemmel kufárkodásra és még a saját családja sem szent számára..

    Bármelyik változat is igaz, nekik menniük kell. Egyszerűen ilyen erkölcsi és mentális minőségű emberek ?? nem vezethetik az országot.”

  2. Az eredeti interjút AI segítségével manipulálták, megvágták és orosz oldalakon köröztették. Az már eleve gyanús, hogy ezt a változatot vette át az Index (ennyit róluk), és tőlük aztán a teljes kormánypárti médiabirodalom.
    Ezt ma már mindenki tudja, nem is érdemes tovább ragozni.

    Az viszont megér egy misét, hogyan kerülhetett sor Orbán Viktor videójára. Arra a videóra, amelyikben Orbán illedelmesen bemutatkozik családtagjainak, majd jó alaposan rájuk ijeszt (már amennyiben valóban a vonal végén voltak), hogy már őket is fenyegetik az ukránok. Itt két változat lehetséges:

    A. változat:
    Orbán Viktor és környezete valóban azt hitte, hogy egy komoly fenyegetésről és nem orosz dezinformációs műveletről van szó. Ez az ő és környezetének a józan ítélőképességéről és alkalmasságáról állít ki döbbenetes bizonyítványt. Orbán büszkén nevezi magát Európa egyik legtapasztaltabb politikusának: Meglepő, hogy az oroszok ilyen könnyen átverték, miközben sok honfitársunkkal együtt az első pillanattól kezdve volt bennünk kétely, hogy ez az oroszok műve lehet, neki meg eszközei is vannak a videó hitelességének ellenőrzésére. Ha ennyire nem rendelkezik normális ítélőképességgel, és tényleg tévesen értékelte ezt a”fenyegetést”, akkor nem alkalmas az ország vezetésére, mert már nincs birtokában a józan ítélőképességnek..

    B. változat:
    Ez az előbbinél is kedvezőtlenebb számára. Ha tudta, hogy manipulált videóról van szó, tudta, hogy egy súlytalan, befolyás nélküli idős ember fecsegését manipulálták az oroszok és mégis vállalkozott erre a videós fellépésre, az arra mutat, hogy már nincs semmiféle erkölcsi gátlás, tisztesség benne és környezetében. A hatalom megtartása érdekében mindenre képesek. Hazudozásra, manipulációra, félelemkeltésre és félelemmel kufárkodásra és még a saját családja sem szent számára..

    Bármelyik változat is igaz, nekik menniük kell. Egyszerűen ilyen erkölcsi és mentális minőségű emberek ?? nem vezethetik az országot.”

Hozzászólás a(z) idézet, de jó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű