Bakács Tibor: Az Orbán-kormánynak a szexualitás a legnagyobb problémája – Szendvicsgeneráció
Magyar Hang 2026. március 08., 18:17
Ritkán ad interjút a közismert esztéta és filozófus Bakács Tibor Settenkedő, azonban a Magyar Hang Szendvicsgenerációjával most kivételt tett. A jó ideje fizikai munkásként dolgozó Bakács nem tesz lakatot a szájára. Őszintén és szenvedélyesen tárja fel, mit gondol a Fideszről, a Digitális Polgári Körökről és a démonok harcáról az angyalokkal. Azt is elmondja, miért hozott szabadságot számára, hogy 15 éve szalámit lopott egy üzletből, és hogyan szakított az „írástudók” társadalmával. Ám önmagát sem kíméli: kíméletlenül lerántja arról is a leplet, hogy mely főbünöket követte el élete során, és hogyan törekszik fejleszteni a jellemét. Vigyázat: érzelmes és szenvedélyes beszélgetés következik!
Műsorvezető, szerkesztő: Beszterczey Judit

4 Responses
Igen! Csak rá kell nézni a NÉPSZAVA főszerkesztő, a Németh Péter arcára.
„Tudjuk, a „karma” egy szanszkrit eredetű fogalom, amelynek jelentése „cselekedet”. A pozitív cselekedetek pozitív, a negatívak negatív tapasztalatokat eredményeznek. El tudjuk képzelni, hogy Omelcsenko szerint mi a pozitív cselekedet? Nyilván, ha lemondunk az orosz olajról, megszüntetjük a rezsicsökkentést, magára hagyjuk a családokat, beállunk a brüsszeliták mögé, támogatjuk a háborút, vagyis hagyjuk megbukni az Orbán-kormányt, helyére ültetve a brüsszeli báb Magyar Pétert. Sőt, a gyerekek, unokák halállal való fenyegetése Omelcsenko szerint nyilván szintén a pozitív cselekedetek közé sorolható.
De a sajátos értelmezésre itthon is találunk példát. Az ATV Egyenes beszédében Szentpéteri Nagy Richard elemzésében sokminden kiderült. Például az, hogy
„A magyar kormánynak nem érdeke a kapcsolatok normalizálása Ukrajnával. Ukrajnának érdeke, hogy ne eszkalálja a problémát.”
Nem azt mondja az elemző, hogy nyissák meg végre a Barátság vezetéket, ami a probléma alfája és ómegája. Szentpéteri szerint ez nekünk nem érdekünk. Most mit mondjak erre? Bolsevik tempó? Mint ahogy Ukrajna nem akarja eszkalálni a problémát, csak éppen hosszú hetek óta nem jön az olaj a vezetéken. Szentpéteri azt is mondja, hogy
„A magyar kormány a sajátos, ördögi logikával abban érdekelt, hogy mélyüljön a válság Ukrajnával.” Ez valóban egy sátáni logika, de nem a miénk, hanem az ukránoké és Szentpéterié. Abban reménykednek ugyanis, hogy a lezárt vezeték, az üzemanyagárak emelkedése révén káosz tör ki, s megbukik a kormány.”
Mutassuk meg Zelenszkijnek és hazai szövetségeseinek, hogy a fenyegetéstől nem ijedünk meg. Találkozzunk
találkozni fogsz, ne sürgess!
a kaszás
MI VAAAAAN????????????????
Az MCC Oroszország-szakértője szerint az orosz beavatkozás a magyar választásokba „példa nélküli az Európai Unióban”
valami jó cuccot szedett, mert már tegnap elkezdte, és ma is hajnalban rakta ki a posztot. remélem lesznek még kiugrók a rendszerből
“hálátlan kis g@cik, hát hiába pofázom, hogy minden fel lesz jegyezve?!?” – zihálta a főg@ci
Ebben semmi újdonság nincs, legfeljebb annyi, hogy ezt egy MCC-s Oroszország szakértő mondja ami azért a kósza sajtóhíreknél hitelesebb!
De ha ez így van és az O. Viktor vezette kormány elárulja az ország szövetségeseit, az ország stabilitását és biztonságát jelentő szövetségi és védelmi rendszereit, az ugye hazaárulás!