A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a vádlott 2025.október 03-án dél körüli időpontban, a saját személygépkocsijával közlekedve- feldúlt állapotából adódó figyelmetlensége miatt- egy borsodi községben véletlenül belehajtott egy út menti vízelveztő árokba és ennek következtében a személygépkocsi alja fennakadt az árokban. Ekkor a vádlott kiszállt a gépkocsiból és a helyszínen talált 1 méteres fém rúddal dühében a gépkocsi első szélvédőjét, bal első és hátsó ablakait, valamint a hátsó szélvédőjét kezdte ütlegelni, melynek hatására a gépkocsi ablaküvegei betörtek.
Az időközben értesített rendőrök a helyszínen intézkedés alá vonták a vádlottat, majd előállították a rendőrségre.
A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

Egy válasz
„A vádlott kihívóan közösségellenes és erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.”
.
Aljas gumiparagrafus!.
.
Marhaság volt? Az.
.
Melyik közösség ellen irányult?
Fel tudják sorolni, hogy kikben keltett riadalmat?
.
Princz Gábor nagy összegű sikkasztás és a banki mérleg meghamisítása után nem kapott érdemi büntetést!
.
Utóbbi bennem megbotránkozást és riadalmat keltett!!! A tróger bíró döntése szintén.