A tapolcai rendeléseket áthelyezték az avasi városrészbe. Tapolcáról oda két busszal lehet eljutni. Az időseknek ez megoldhatatlan.
A meglehetősen lesújtó részletekről Dr. Czipa András, a Tisza Párt miskolci képviselőjelöltje számolt be a közösségi médiában.
Miskolctapolcán 35 éve nem újították fel a gyermek- és felnőtt háziorvosi rendelőt. Az épület állapota annyira leromlott, hogy gázszivárgás és az elektromos hálózat veszélyessége miatt be kellett zárni. A rendeléseket áthelyezték az avasi városrészbe. Tapolcáról oda két busszal lehet eljutni. Az időseknek ez megoldhatatlan.
“Az alapvető egészségügyi ellátás nem lehet ennyire nehezen elérhető. Arról volt szó, hogy van pénz a felújításra, de ígéreteken kívül nem kaptak mást a miskolctapolcaiak.
Amikor elkészültek a tervek, a teljes felújítás költségét kb. 350 millió forintra becsülték. Így jött létre két támogatási szerződés is. Sőt, Miskolc számára 5,6 milliárd forintos keret állt rendelkezésre egészségügyi és szociális fejlesztésekre – legalábbis ezzel kecsegtették az itt lakókat. Ők türelmesen vártak – és várnak a mai napig. Hátha az ígéretből valóság lesz.”
“A felújítás azonban elmaradt. A kivitelezői közbeszerzést csak a napokban írták ki. A probléma máig megoldatlan. 2027-től hamarabb a legjobb esetben sem lesznek használható orvosi rendelők Miskolctapolcán. Felelőse nincs az ügynek, a panaszleveleket egymásnak tologatják a minisztériumok.
A kérdés egyszerű. Miért nincs még mindig tapolcai rendelő, ha vannak tervek és elméletileg van támogatás is?
Ennyire nehéz megugrani, hogy az ember a saját városrészében, biztonságos körülmények között vehessen igénybe egy alapellátást?” – tette fel a kérdéseket Dr. Czipa András a miskolciak nevében is.

5 Responses
Dől a dominó, mert a tapolcai gyógyszertár is nehéz helyzetbe került.
Ha már el kell jutnom egy távoli rendelőbe, ami viszont egy kisvárosnyi lakost ellátó központban van, én bizony ott izibe de rögtön ki is váltanám a felírt gyógyszert, nehogy már ha egy ~ zsáktelepülésen ha nem kapom meg, újabb tortúrás utazásnak nézzek elébe. Szóval „odahaza” legfeljebb a felhőbe felküldött szokott gyógyszerekért mennék.
Pufi Pöce erről adjon számot! Ez van, ha a területnek nincsen képviselője csak egy hólyag, aki az állampárt ügyeivel foglalkozik, nem a lakosoknak fontos kérdésekkel.
Bandi, Bandi hőbörgéssel nem lehet várost vezetni
Csöbör 40 millX Xe a vXllaXzó txxehetetlen, így is ki van spórolva minden.
Szivárgó gáz és érintésvédelmi súlyos problémák miatt az épület használhatatlannak lett minősítve.
MÁR RÉG KÉSZ LENNE AZ EGÉSZ!
MACSKÁS FADÍSZ!