Tény, hogy Európa eléggé ráment az istentagadásra, és próbálja lehasítani magáról a lelket

MN: Ismerünk ma is pszichológusokat, akik szerint a hit kérdését semmiképpen nem lehet a terápia részévé tenni.

TE: Ez egy régi iskola. A doktori kutatásomhoz az Amerikai Pszichológiai Társaság honlapjáról való, az elmúlt tíz-tizenöt évben készült empirikus tanulmányokat olvastam tömegével – ezek arról szólnak, hogy a pszichológia és a hit kérdését nem lehet különválasztani, sőt, hogy az ember alapvetően spirituális lény, abban is inkább kereső. Ma már tudjuk, hogy amikor a spiritualitást behozzuk a gyógyításba, az plusz muníciót ad. A legfrissebb kutatások is azt igazolják, hogy a spirituális, lelki megközelítés a hangulatzavaroknál, így a depressziónál és a szorongásnál egyértelműen pozitív támasz lehet. A kliensek nem csak, hogy gyorsabban gyógyulnak, de meg is maradnak a gyógyulásban. Ha ugyanis valaki lélekben érzi a közelséget, az egységet a spirituális dimenzióval, akkor könnyebben megnyílik, könnyebben támaszkodik. Nyíltan vagy burkoltan, de valamit mindig képviselünk – miért épp a hitünket ne képviselhetnénk a terápiás munkában? Ugyanakkor fontos hangsúlyozni: azt a spiritualitást hozzuk be a terápiás folyamatba, amiben a kliens maga is hisz, és amit kér. Tehát itt nincs szó térítésről.