Orbán szombaton beismerte, hogy sokat gyengült a Fidesz öt hónap alatt
Gondosan titkolja a kormány, hogy mit mutatnak a belső mérések, de ha Orbán Viktor két nyilatkozatából indulunk ki, akkor az előttük lévő számok alapján jelentősen gyengült a Fidesz szeptemberhez képest.
Orbán Viktor ugyanis Kötcsén azt mondta:
„a mi saját elemzéseink azt mondják, hogy ma, ha most lennének a választások, 106 körzetből 80-at megnyernénk, és ez biztos, stabil kormányzást eredményezne”.
A békéscsabai DPK-gyűlésen viszont szombaton már azt mondta, számításai szerint
„106 körzetből 65-öt hozna el a Fidesz, ha most vasárnap lennének a választások”.
Vagyis pár hónap alatt 15 körzetet buktak el Orbán saját bevallása szerint.
Ha a 93 listás mandátum nagyjából felét elhozza a Fidesz, még így is bőven megvan a feles többsége, a kétharmadtól viszont nagyon távol vannak, de az valószínűleg már a szeptemberi számokkal sem lett volna meg. (Rényi Pál Dániel forrásai szerint Seszták Miklós volt miniszter nemrég 108 mandátumot tippelt meg a Fidesznek, márpedig róla úgy tartják, pontosan eltalálja az eredményeket.)
Orbán Viktor 2026. február 12-én Belgiumban.
Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto via AFP
A Vox Populi Választási Kalauz blog szerkesztője, Tóka Gábor egyébként Orbán sümegi sikerjelentéséből is azt hallotta ki, hogy sokat gyengült a Fidesz. Most ugyanis Orbán szerint 9 százalékkal vezet a lista a Veszprém 3-as körzetben, míg a posztja szerint korábban itt 19 százalékos előnyről voltak információk.
Orbán nemrég azzal próbálta felrázni az aktivistáit, hogy beismerte: sokkal kisebb volt a valós támogatottságuk, mint amit a mandátumarány mutat az Országgyűlésben. A Fidesz – pontosabban a nagy győztes párt – felé lejt a pálya. Ugyan az egyénik billentették el nagyon a mérleget, de a számok alapján kimondható, hogy a Fidesz a szavazatok 30-40 százalékának a megszerzésével nyerte meg a parlamenti mandátumok több mint 66 százalékát.
Közben Magyar Péter is arról beszél, hogy a Tisza nyeri meg az április választást. Az általa ismert felmérések szerint 80-85 körzetben vezet a Tisza, és szerinte a többiben is behozható távolságra vannak a Fidesztől.
Szombati elemzésünk szerint a fő kérdés a választás után az lesz, hogy ebben a háborús hangulatban születhet-e olyan végeredmény, amit a vesztes fél is békében elfogad majd. (via Telex)

33 Responses
Csigavér!
„Ne aggódj, lesz kifogásotok áprilisban is:
– Kétfarkú Kutyapárt, Jobbik, Mi Hazánk
– aránytalan, igazságtalan választási rendszer, listán kisebb volt a zakó
– győzteskompenzáció, veszteskompenzáció
– agyatlan, fogatlan vidéki tahók
– oké, hogy visszalépett a Maszop, de nem kampányolt nektek
– háborús propaganda, M1
– túl jól álltatok, nem mentek el a szavazóitok
– hozzá kell adnia a szavazataitokhoz a Mi Hazánkat, Jobbikot, Kutyapártot és a bizonytalanokat, meg akik nem mentek el
– Megváltó Úr mégsem volt jó jelölt, Kapitány kartáccsal győztetek volna
– sőt győztetek is valójában, tulajdonképpen, ha úgy nézzük”
kocsonyába alapanyag
Ez már az elmebetegség előjele nálad? Ecsém, te tégyleg megzakkantál, az eftársaiddal együtt! Remélem megosztjátok a helyet Ceausecuval a pokolban!
Orbán beleőrül a bukásba. Sajnos a legbunkóbb sleppből sokan bekerülnek listán.
Kövér, Semjén, Szíjjártő, csak hogy a legnagyobb nullákat soroljuk.
Bízzunk benne, hogy lesz majd egy házelnök, aki szórja rájuk az 5-5 milliós bírságot, valahányszor kinyitják a ***-os szájukat.
Ma Magyarországon aktívan terjesztik azt a mítoszt, hogy az Orbán-kormány „áramot ad”. Ez egyszerű hazugság és aljas manipuláció.
Valójában nincs semmiféle „energetikai gomb” Budapest kezében. Ukrajna az egységes európai energiarendszer része. Bármilyen egyoldalú lekapcsolás Magyarországra is csapást mérne. Orbán és Szijjártó ezt pontosan tudják. Mégis megpróbálják bolondnak nézni a saját népüket
Ezt Putyin bombázói nem tudják? Oroszország nem Európában van?
Minden Tisza -szigeten van 60 alkotmányjogász, 45 választási szakértő és 28 villamosmérnök. Nem tudtad?
A magyaroknak pedig el kell dönteniük, hogy Európa vagy Szovjetúnió. Itt az idő, utolsó lehetőség.
El van döntve
„Akik miatt szégyenkezhet minden, hazáját, nemzetét, családját szerető és féltő magyar ember:
Bánsági Ildikó
Nagy-Kálózy Eszter
Hernádi Judit
Nagy Zoltán
Reisz Gábor
Szirtes Ági
Molnár Áron
Pintér Béla
Básti Juli
Pogány Judit
Rába Roland
Szilágyi Csenge
Polgár Csaba
Halász Judit
Szabó Győző
Bánfalvi Eszter
Kováts Adél
Jordán Adél
Székely Kriszta
Elek Ferenc
Rujder Vivienn
Pelsőczy Réka
Alföldi Róbert
Lázár Kati
Csákányi Eszter
Ónodi Eszter
Kis Hajni
Ötvös András
Ascher Tamás
Pálfi György
Thúróczy Szabolcs
Mácsai Pál
Mucsi Zoltán
Ők adták nevüket a kormány ellenes támadásokhoz, segítséget a libsi brüsszeliták Magyarország elleni háborújához, az SZFE felfordulás ügyében…
Soha ne felejtsük őket.”
és?
ebben a sorrendben ölöd meg őket, habzó pofájú elmebeteg? gondolod nem leszel még időben leállítva, kényszergyógykezelve?
ebben reménykedsz? disznófejű cigányért megéri? nem hiszem, de neked már ÚGYIS MINDEGY!
Földrajzból is megbuktál zalkás?fjúkomcsiként legalább annyit megtanulhattál volna, hogy Oroszország legjobb eseten is legalább félázsiai ország, mert az ország nagyobb része Ázsiában van…Újat mondtam alkesz?
akkor azért nem engedtétek be a NATO-ba?
Milyen messze is van Amerikától? 😁😂😁😀
Ukrajnában a szurzsik nem üldözött kisebbség?
„Újat mondtam alkesz?” Nem hallom a választ Bútoros…Megint házhoz jöttél a lóf@szért ostoba ..)::):)
„WE HAVE NO MORALS WE RUSSIANS”
Nem üldözöttebb, mint a magyar Szlovákiában, aztán valahogy a Sz@rgyártónak mégsem akaródzik lépni a Benes-dekrétumok ügyében!
„Ukrajnában a szurzsik nem üldözött kisebbség?”
Most hogy így rákérdeztél : nem.
Látod zalkás fattyú, ma már két dolgot is tanultál. Ha sokáig jársz ide – látva a tempódat – egy pár év alatt esetleg! eléred egy középső csoport tudásszintjét.
de azért kellene a vagyonka mi?
hogy sírt-rít a fizetésképtelen Miskolc városa, hogy a cementgyár
álljon át a koszos szénpor tüzelésre, a tiszta príma orosz gázt meg adjuk át a szegény , elvtársak által kifosztott városnak.
Na, elment ki a jó…. oda!
https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2015/november/3889-a-magyar-foldgaz-import-szovjet-oldala
Klinkerb@szó vinnyogás a büdösdoktor valagából…::::)
Tocának új barátnője van
És mi van Drumb úrral, hogy vámokkal bünteti azokat, akik a ruszkikkal seftelnek, tőlük vesznek olajat, gázt?
Drumb úr is háborúpárti?
És mi van Drumb úrral, hogy vámokkal bünteti azokat, akik a ruszkikkal seftelnek, tőlük vesznek olajat, gázt?
Drumb úr is háborúpárti?
Nem 15-öt buktak, azt csak hiszik.
Bijjon, bijjon
Magyar Péter mind az 65-öt odaadja Bajnai Gordon által választott társaságnak. Magyar Péter az EU-ban fogja képviselni hazánkat , olyan eréllyel ( bocsika ; eréjjel ) , mint tette azt Jámbor Meredek államférfi,
Paks II. hőse, importáram lobbista
Magyar Péter kabinetfőnöke Szopkó Tibor lesz , Miskolc, MENSA miskolcikum.
Magyar Péter 2026 Karácsony idusán megkapja a Szivárványos Moslék Ellenzék lebunkozása érdemrend nagykeresztjét, cséphadaró csüngőkkel.
Nem tudtad?
Tetszik, ahogy vinnyogsz, büdöslábú, alkoholista, pedofil! Mi lesz veled cuncimókus ha bukik a pártod? Kénytelen leszel elmenni utcát söpörni? Nem fog jönni a havi közpénzből fizetett ellátmány? Le kell mondanod a kannásborról? Rossz hírek ezek, igaz fidkány? Szorul a hurok!
Csak Château Dereszla Kabart iszok 2022 (0,75l) évjárat – 6 570 Ft /palack
Tehetem. 😁😂😀
Futja a fogaranyokból…
Jaja …Azt láttuk a képen…Durbincs sógor ,söröskorsóból.zalkás alkesz módra…Ez a te világod…:):)
elbukni csak azt jó amit megsem nyertek.
Tisza / Bukta
Mondja csak, Elnök Úr, miért nem sikerült 24 órán belül véget vetnie az orosz-ukrán háborúnak, mint ahogy azt a megválasztása esetére ígérte oly nagy pofával? És hány százszor 24 órára van még szüksége ehhez?
Nem gondolja, hogy még Biden sem lett volna ekkora balfasz a maga helyében, nemhogy Harris?
Igaz a hír miszerint kiadták a miskolci hivatali dolgozók adatait és a közgyűlés fideszes képviselő célirányosan (tehát egy adott lépcsőházból csak őket) keresi fel őket az otthonaikban hogy írjanak alá Hollósynak,Csöbörnek?
hozzám jöhetnek, a kutyán nincs szájkosár
Egyszer bárkinek aláírhatsz, aki indul
Mi bajod van? Semmit nem jelent.
Hergeljél még!
Ez a cáfolat volt rühes?