A közreműködő orvos és a szakasszisztensek többször is jelezték a problémát, az orvos mégsem fejezte be a vizsgálatot. A beteg meghalt
A Miskolci Járásbíróság öt évre eltiltotta foglalkozásától azt az orvost, aki egy magánrendelőben végzett vizsgálat során szakmai szabályokat szegett meg, ami végül a beteg halálához vezetett. Az orvos az eltiltás mellett egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést és egymillió forint pénzbüntetést is kapott.
A Miskolci Törvényszék hétfőn közzétett tájékoztatása szerint a tragikus eseménysor 2023 júliusában kezdődött, amikor a sértett vérzéses panaszokkal kereste fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat. A beteget az osztályra fel is vették, azonban néhány órával később saját felelősségére elhagyta a kórházat.
Mivel a panaszok továbbra is fennálltak, a beteg két nappal később úgy döntött, hogy felkeresi a vádlott gasztroenterológus magánrendelését. Az orvos egy orvosilag indokolt, invazív jellegű vizsgálat elvégzését javasolta, amit végül el is kezdett végrehajtani.
A beavatkozás során azonban komplikáció lépett fel. A törvényszék közlése szerint a közreműködő orvos és a szakasszisztensek többször is jelezték a problémát, az orvos mégsem fejezte be a vizsgálatot, hanem tovább folytatta azt. Ez a szakmai mulasztás a beteg állapotának romlásához vezetett, így mentővel kórházba kellett szállítani.
kórházban mindent megtettek a beteg megmentéséért, de a műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni az életét.
A Miskolci Járásbíróság a vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét és idős korát, súlyosító körülményként pedig a többszörös foglalkozási szabályszegést vette figyelembe.
Az ítélet nem jogerős, mivel mind a vádlott, mind a védője fellebbezett ellene. Fotó: A boon.hu szerint a megyei kórházban történt

2 Responses
amit tett ugyanazt érdemli az orvos! csak közbe le is kellene kötözni! és ha szólnak az asszisztensek hogy hagyják abba akkor is folytatni kellene! Tudatlan fogyatékos orvos az ilyen!!
Hol történ?