Lillafüred. A Bükkben védett területen vágtak ki egy idős faállományt, ami nem egyedi eset

A Szeleta-tetőn, a nagyjából 120-130 éves erdő hűlt helyén Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője azt mondta, a szervezetük 2012 óta küzd azért, hogy legalább nemzeti parkokban legyenek érintetlen erdőterületek, ahol nincs tervezett fakitermelés, de eddig nagyon kevésre jutottak. Pedig vannak jó külföldi példák, ahol az erdőket több különböző zónába sorolják, és az úgynevezett magterületeken nincs fakitermelés. Itthon is voltak már erről egyeztetések az érintett szereplőkkel, de ezek a tervek jó ideje a fiókban pihennek.

Terepbejárás az irtáson – Fotó: Bődey János / Telex
Terepbejárás az irtáson – Fotó: Bődey János / Telex

A természetvédelmi területeken található erdők az állam tulajdonát képezik, de a vagyonkezelői jogok néhány ritka esetet kivéve az állami erdőgazdaságokat illetik, és ezek mindig jobb érdekérvényesítők (voltak), mint a nemzeti parkok. Az állami természetvédelem, még ha meg is hallgatják a szereplőinek véleményét, legtöbbször statisztaszerepbe szorul.

Fotó: Letarolt erdő Lillafüred felett – Fotó: WWF

A természetvédelmi szakemberek alapvetően nincsenek ellene a faanyagtermelésnek, csak szerintük azt korlátozni kellene, és a kiemelt, védett területeken valami mást kellene csinálni. Gálhidy azt mondta, Magyarország összes erdőterületének tizede, körülbelül 200 ezer hektár van nemzeti park területén belül, ezeken a vágásos erdőgazdálkodással fel kellene hagyni, és a természetvédelmi értékek megőrzésének kellene az elsődleges feladattá válnia. Amikor egy területet tarra vágnak, arra károsan hat a direkt napsugárzás, hirtelen megszűnik rajta az erdőklíma, és erőteljes talajerózió figyelhető meg, így leromlik az élőhely. Azt Gálhidy is tudja, hogy az erdészeti szaknyelvben a tarvágás egészen mást jelent, mint egy laikusnak, de a végeredmény mégis az, hogy szinte egyszerre válik egy erdőterület csupasszá. Az örökerdő-üzemmód már egy szelídebb beavatkozás, ilyenkor a fákat egyesével vagy kisebb csoportokban szedik egy erdőtagból, de ezt egyelőre nagyon kis területen alkalmazzák.

4 Responses

    1. hol van bandika, bánatos andika, copoda lacika, fotós zolika, kathyka, juhász rolandka és a slepp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű