AFidesz a szaros mosdók felől abba az irányba vitte el a narratívát, hogy büntetett előéletű tüntetőket küldött oda a Tisza Párt.
„Jogi álláspontunk szerint a bűnügyi személyes adatokat sem a miniszterelnök, sem egy országgyűlési képviselő/a FIDESZ kommunikációs igazgató nem kezelhette, mivel nem olyan személyek, akiknek a bűnügyi nyilvántartó szerv adatot továbbíthat.
De még ha kezelhették is volna ezeket az adatokat, a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (Bnytv.) alapján az adatkezelők bűnügyi személyes adatokat kizárólag meghatározott célokból kezelhetnek, amelyek jelen esetekben azonban nem álltak fenn” – írják.

Lázár két héttel ezelőtti fórumán azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”
Ezután jött a múlt heti kaotikus Lázárinfó Gyöngyösön, ahol a minisztert piros lapokat felmutató cigány aktivisták, politikusok, tüntetők várták a helyszínen. Másnap néhány kitakart arcú tüntetőről érzékeny bűnügyi adatokat tettek közzé kormánypárti politikusok, köztük Orbán Viktor és Menczer Tamás is.
Azt már a TASZ is világossá tette, hogy jogszerűen ezekhez az adatokhoz nem lehet hozzáférni és nem lehet nyilvánosságra sem hozni azokat. A kormányzati gépezet viszont átlépte a határokat, hogy eltereljék a fókuszt Lázár János cigányozásáról.

3 Responses
Basszus! Hogy én mit meg nem tudtam Kónya Endréről….
Hát akartam én „vidéki prókátor adatkezelését”?
„Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?” – teszi fel a kérdést az az ügyvéd, aki leleplezte azt a kúriai döntést, amelyből kiderült, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott Kónya Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó igazgatóhelyettesnek. ”
stb., stb
a saját porta előtti seprést tudom ajánlani.
Érintett vwgy Pedozoli?
jó jó, de te pedofilként másként látod a dolgokat, fiser
neked az a természetes ami másoknak természetellenes, mert aberrált vagy