„Meg kell mondanom, nagyon korrekt volt” – állította Trump az orosz elnökről

Trump szerint megígérte neki Putyin, hogy a rendkívüli hideg miatt egy hétig nem támadja Kijevet

Donald Trump állítása szerint Vlagyimir Putyin beleegyezett abba, hogy egy hétig nem támadja Kijevet az ukrán fővárost sújtó rendkívüli hideg miatt – írja a Financial Times.

„Személyesen kértem Putyin elnököt, hogy ebben a rendkívüli hidegben egy hétig ne támadja Kijevet, valamint a városokat és településeket. És ebbe beleegyezett. Meg kell mondanom, nagyon korrekt volt”

– mondta Trump csütörtökön. Az amerikai elnök örül annak, hogy Putyin teljesítette a kérését, noha környezete előzetesen arra figyelmeztette, hogy a kérés valószínűleg eredménytelen lesz.

Kijevet az új év kezdete óta több nagy légicsapás is érte, amik több száz épületben okoztak áram- és fűtéskimaradást. Helyszíni riportunkban azt írtuk, az ukrán energetikai infrastruktúra ellen negyedik éve zajló orosz légi hadjárat idén elkezdte teremni gonosz gyümölcsét, januárban hetekre nulla fok alá csökkent a hőmérséklet Ukrajna-szerte, a rendkívüli hideg több millió embert fenyeget. A polgármesteri hivatal szerint 600 ezer lakos hagyta el ideiglenesen a várost a januári áramválság miatt.

Vlagyimir Putyin és Donald Trump Alaszkában, 2025. augusztus 15-én
Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

Az ukrán elnöki hivatal hivatalosan nem reagált Trump bejelentésére, egy Zelenszkijhez közel álló magas rangú tisztviselő azonban a lapnak azt mondta: Kijev egyelőre sem Moszkvától, sem Washingtontól nem kapott megerősítést arról, hogy valóban életbe lépett volna bármiféle energetikai vagy katonai tűzszünet. Azt is mondta, Ukrajna csak abban az esetben tartózkodik a válaszcsapásoktól, ha Oroszország valóban beszünteti a támadásokat.

Szerdai esti beszédében Zelenszkij arról beszélt, hogy a hírszerzés újabb nagyszabású orosz légitámadásra figyelmeztette, és Kijev továbbra sem kapott megerősítést Moszkvától a rakéta- és dróntámadások leállításáról.

Az úgynevezett energetikai tűzszünet ötlete először a múlt hétvégi, Abu-Dzabiban tartott amerikai–ukrán–orosz tárgyaláson merült fel, amerikai kezdeményezésre. A javaslat szerint a felek jóhiszemű lépésként felhagynának egymás energetikai létesítményeinek támadásával, ezzel is csökkentve a feszültséget a nehézkes béketárgyalások közepette. A tárgyalások következő fordulóját február 1-jén tartják.

2 Responses

  1. Regi kinai mondas szerint ha megjelenik egy amerikai anyahajo a tengereden jobb ha Moszkvaba repulsz

  2. ·
    Miniszterelnök Úr! Visszamegyünk közösen Tarnazsadányba? Csak mi ketten, TEK-esek nélkül. Útközben hallgathatunk Dankó rádiót. Lázár miniszter még?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű