Miskolc. A politikai realitás, hogy Jakab DK-s színekben indulása még jól is jöhet a Fidesznek.

Mokrai Mihály sem csalódott, sőt.

 

Meglepő, bár nem teljesen előzmény nélküli bejelentés volt a DK részéről, hogy egyéni képviselőjelöltként indítja a Jobbik volt elnökét, Jakab Pétert a Miskolc nagy részét lefedő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es választókerületben. Az biztos, hogy Jakab Pétert sokkal több minden köti Miskolchoz, mint a DK-hoz, de mostanra összeértek a szálak. Miskolcon született, ott szerzett történelem szakos tanári diplomát – közben elvégezte a gyógymasszőri és az OKJ-s biztonságiőr-képzést is –, majd a miskolci Kalyi Jag roma nemzetiségi iskolában tanított, később az akkor még nyíltan radikális Jobbik színeiben lett Miskolcon helyi képviselő is.

Jakab Péter ugyan 2006-ban még Gyurcsány Ferenc ellen tüntetett, de az országos politikába lépve, már a Jobbik elnökeként mégis ő kötött – a két párt jelöltjeinek kölcsönös visszalépésével járó – politikai paktumot a 2022-es választás előtt az akkor még Gyurcsány vezette DK-val. Sőt, ahhoz képest, hogy 2020-ban kijelentette, nem fog Gyurcsánnyal egy listán szerepelni, négy éve az ellenzéki összefogás listáján még meg is előzte a maga negyedik helyével a nyolcadik helyre szorult volt kormányfőt. A 2022-es ellenzéki vereség, majd a Jobbikból történt viharos távozása után Jakab saját mozgalmat indított, a Nép Pártján párttá is alakult, de a közös ellenzéki listáról az Országgyűlésbe jutott elnök az elmúlt években jobbára azzal került be a hírekbe, hogy nemzeti színű baseballütővel ment be a Parlamentbe, a DK-hoz hasonlóan elvenné a határon túliak szavazati jogát, továbbá bilincset akasztott Völner Pál nyakába, illetve pártja rajthoz sem tudott állni a 2024-es EP-választáson.

Tavaly márciusban aztán kisebb meglepetést okozott, hogy Jakab váratlanul felbukkant a DK március 15-i megemlékezésén, Budapesten. Mi több, Dobrev Klára mellett ő volt az egyik, aki a fáklyás menet élén vitte „A kokárda nem divat kérdése! Baloldalinak lenni sem az” feliratú molinót.

8 Responses

  1. Charles Darwin 50 évesen jelentette meg A fajok eredete című művét, Ludwig van Beethoven pedig 53 évesen, súlyosan siketként mutatta be a Kilencedik szimfóniát.

  2. Jakab DK-ás indulása dehogy jó a Fidesznek. Azok a DK-ások, akik eddig vacilláltak, hogy merjenek-e a Tiszára szavazni, most azt mondják, hogy lehet az, hogy a DK Miskolcon nem tud kiállítani egy hiteles jelöltet, csak egy ilyen kaméleont? A jobboldali bizonytalanok meg azt mondják, na ha Jakab összeölelkezett Gyurcsánynéval, akkor inkább a Tisza.

    7
    1
  3. Ami pedig Mokrait illeti, teljes tévedés őt bárminek indítani. Visszaidézhető Káli 2010-es bukása, abban nyakig benne volt Mokrai a zűxn épített belvárosi gótikus családi templomával, Veres Pál alatt egy újabb ingatlan pxa vádxy híresült el, úgyhogy Diósgyőrben nehéz lenne elhitetni róla, hogy ő a melósok védőszentje…persze a helyi DVTK-dervis is lejáratja magát egy nézhetetlen csapat
    üres nézőterének artikulátlan lelkesítésével, a Miskolc TV hiradójában minden nap, minden anyagban „nyilatkozik”, vagyis a fingot esztergálja, annyira sok, hogy az már szinte egy sokk a primitivizmusból…

  4. A vasas szerszám központ támogatását csak megnyeri a kampányához. Izgulok.

    1
    2
  5. A fidesznek minden ellenzéki öntökömbökés jól jön.

    még a nemzet anyósának „kemény és vastag” felcsatolós igenlése is. 😁😂🤣

    Megmutatta táborának a helyes irányt. Halljátok Bartha, Bazin, Simon elvtársak?

    Jakab képviselő lesz listán, ti meg mentek a süllyesztőbe. Az ITC-ben könnyezni fog a Lényin -intarzia, mikor a Jakab villájának keritése mellől a mamuszos
    bikini vonalát fogjátok lesni, ahogy kiszökken a medencéből. Ez a politikai realitás..

    Gondoltátok ezt amikor a sárga kukába dobáltátok a méregdrága ingyenes MiNap-ot? Bár a Bors Vezér bajszán már akkor is billeget a morzsa.

    1
    1
  6. Egy biztos, ha győz az orkbán, ha veszít, szijjartovot ugyanúgy taknyosra szopatja a lavór. 🤣

    jó de azért inkább veszítsenek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű