Az M3-ason Budapest felé, a fóti Auchan felé menet közben kigyulladt egy BMW, a fiatal sofőr forgalomtól elzárt területre kormányozta és ott szállt ki belőle – jelentette a Balesetinfo.
Szinte semmi sem maradt a járműből, de mint megtudtuk, sem a sofőr, sem az autóban ülő kutyus nem sérült meg, időben kiszálltak a járműből. Legvalószínűbb variáció, hogy a dízel üzemanyagellátó-rendszer adta meg magát. Szinte pontosan ugyanígy égett ki Miskolc belvárosában egy BMW nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor a Centrum parkolójában borult ijesztően gyorsan lángba a gépkocsi, ami akkor szintén porig égett.
Korábban
Még mindig rendszeresen gyulladnak ki és égnek porrá a főként F10-es szériához tartozó 520d és 530d típusú BMW-k.
Mihály barátja egy évvel ezelőtt vásárolt a felesége számára egy 2015-ös BMW 320xd-t. Látta a korábbi cikkeimet, ezért javasolta, hogy azonnal ellenőriztessék egy márkaszervizben, ez az autó is érintett-e a gyári kampányban, és mivel kiderült, hogy igen, elvégezték rajta az EGR-hűtő cseréjét és a szükséges ellenőrzést. Az autó néhány napja menet közben rángatni kezdett, a motortérből füst szivárgott az utastérbe, de sikerült időben leállítani.
Később, a szervizben kiderült, hogy a motor majdnem kigyulladt. Erről tanúskodik a Mihály által küldött két fotó is, melyeken a műanyag szívócsövön keletkezett lyuk, illetve a motoron lévő burkolat zajcsillapító paplanján lévő olvadásnyom látható.

14
Hogyan történhetett mindez a hivatalos szervizkampányban már ellenőrzött, és alkatrészcserén átesett autóval? Mihály szerint az EGR hűtőfolyadék szivárgása csak apró elem a hibahalmazban.

14
Az első és legnagyobb probléma, hogy a műanyag szívócsőben, mint minden közvetlen befecskendezéses motorban, olajos korom rakódik le. Csak a második lépcső az EGR-hűtő meghibásodása. Ha ez nem hűti le eléggé a visszaáramoltatott gázokat, azok könnyedén meggyújtják a szívósorban az amúgy is lobbanásponton egyensúlyozó lerakódásokat. Ezután a turbónyomás miatt az izzó olaj és korom megolvasztja a műanyag szívócsövet. Miután átlyukad, már csak a szerencsén múlik, hogy a kicsapó szúróláng mit fog elérni. Ha a 320xd hibája autópályán jelentkezett volna, ez a kocsi is porrá ég. – írja Mihály.
Hasonló következtetéseket vont le annak a független BMW-re szakosodott szerviznek a vezetője is, akinek tanácsait már az első, 2017-es eset óta kikérem ezekkel az ügyekkel kapcsolatban. Szerinte végzetes lehet, ha egy ilyen autó gazdája nem ellenőrizteti a teljes szívó és kipufogórendszert, beleértve az EGR-t, a turbót, a szívócsövet és a részecskeszűrőt, illetve nem cseréltet ki több, erre szoruló elemet is a gyári kampány ajánlásaitól függetlenül.
Egy másik olvasónk, az ügyben 320d GT-tulajdonosként érintett Piblinger Tibor egy éve részletesen levezette, hogyan mentette meg saját autóját a kiégéstől. Mivel épületgépész mérnökként amúgy is foglalkoztatták a hiba mélyebb összefüggései, időközben tovább kutatott, és még részletesebb összefoglalót írt. Ez segít jobban megérteni a tűzesetek hátterét, ráadásul ő is egy azok közül a dízel-BMW-tulajdonosok közül, akik máig nem kaptak értesítést a cégtől a technikai kampányról.
14
Leírásából kiderül, hogy ezeken a motorokon az EGR-hűtő előtt, de azzal egybeépítve egy megkerülőcsappantyú található. Alaphelyzetben, vákuum nélkül a megkerülő csappantyú lezár, ilyenkor már az EGR-hűtőn keresztül áramlik a kipufogógáz. Ám a motor bemelegítési fázisában (50 Celsius fokos hűtőfolyadék-hőmérséklet alatt) kinyit, így ilyenkor a kipufogógáz a hűtő megkerülésével jut el a szívócsőig. Ezzel azt akarják elkerülni, hogy a hidegen üzemelő motor telerakja szennyeződésekkel az EGR-hűtőt, illetve ebben az üzemállapotban a károsanyag-kibocsátás csökkentését segíti a megoldás. A megkerülőcsappantyút vákuum vezérli egy munkahengeren keresztül, ez egy gumicsövön át áll összeköttetésben a mágneses vezérlőszeleppel.

14
Miután Tibor kicserélte saját autójának motorján a rendszer rendellenes működése miatt hat helyen kiolvadt szívócsövet, gyári szervizszoftverrel kiolvasta a hibakódokat, melyek közül a legfontosabb így szól: „Bypass controller: electrically or mechanically faulty” – az üzenet a fentebb részletezett vákuumrendszer hibájára utal, így Tibor célirányosan kereste tovább a majdnem kigyulladó autó valódi hibáját.

14
Az EGR-modul megkerülő csappantyúját a hűtővízhőmérséklet-különbségek alapján működteti a számítógép. Amikor a megkerülőág jól működik, a hőmérséklet-változás gyors. A hibás működés jele a minimális hőmérsékletváltozás, de ezt a rendellenességet csak több hiba együttes fennállása esetén naplózza a motorvezérlő elektronika, például ha a szabályozáshoz használt hőmérséklethatárok közötti abszolút különbség 3 kelvin fok alá esik.

14
A fentiek alapján Tibor hamar megtalálta, hogy saját autóján azt követően hibásodott meg az EGR-rendszer, hogy az EGR-hűtő előtti csappantyúhoz vákuumot szállító, szövetborítású gumicső kidörzsölődött és kilyukadt. Így a csappantyú alaphelyzetben, zárt állapotban maradt. Ennek következtében a motor mindvégig a meleg üzemnek megfelelően, vagyis az EGR-hűtőn keresztül vezette vissza a kipufogógázokat, ettől rendellenesen nagy mennyiségű lerakódás képződött a hűtőben.

14
A lerakódás hatására a hűtő hatásfoka leromlik, a gázhőmérséklet részteljesítményen folyamatosan emelkedik, leginkább az autópályás használathoz tartozó állandó, nagy teljesítményen. A forró kipufogógáz hatására az EGR-hűtőben a lerakódások, illetve a turbó természetes résolaj-veszteségéből származó olajfilm meggyullad, majd a töltőlevegő hatására szúróláng képződik, amely a műanyag szívócsövön keletkező lyukakon át lángra lobbantja a motortér éghető anyagait.
A hiba előzményeként és jelenségként hűtőfolyadékszint-csökkenést jelzett a számítógép, mielőtt az autó kigyulladt, de a motortérben nem lehetett szivárgásnyomokat látni. A BMW érvelése abból a szempontból helyes, hogy ez a veszteség a túlhevült állapotban működő EGR-hűtő hajszálrepedésein át elszivárgó hűtőfolyadék miatt keletkezik. A fentebb részletezett hibasorozat miatt szabályozatlanul működő EGR-hűtő ugyan egy ideig elviseli az akár 450-700 fokos kipufogógázt, de tartósan nem. Viszont Tibor szerint nem az EGR-hűtő szivárgása okozza az autótüzeket. Ez csupán annak a következménye, hogy a rendszert szabályozó mágnesszelep és vákuumcső túl közel van a forró motorhoz, és a cső kiolvadása nyomán elszabadulnak a folyamatok. ráadásul ezekről sokáig nem tájékoztatja a vezetőt a számítógép.

Az autók műszerfalán menet közben a hibára figyelmeztető sárga háromszög jelenik meg, melyet olykor a „Vezessen lassabban! Nem áll rendelkezésre a teljes hajtásteljesítmény. Ellenőriztesse márkaszervizével!” – üzenet egészít ki a központi kijelzőn. Az autó motortere füstölni, másodpercekkel később pedig lángolni kezd és a tűz a lakosság számára hozzáférhető eszközökkel gyakorlatilag megfékezhetetlen.
A 2011. augusztus és 2017. augusztusa közt gyártott négy- és hathengeres turbódízeleket érintő probléma nem minden egyes példányban okoz potenciális veszélyt, vagyis nem fog minden autó kigyulladni, amelyben az ebben az időszakban alkalmazott N47D20, N57D30, illetve a 2014-ben bevezetett B47 motorkód-kezdetű konstrukció található. Ugyanakkor, ha a gyári közleményekre hagyatkozunk, képtelenek leszünk eldönteni, hogy a 20d vagy 30d típusnév-végződésű autónk is ki fog-e gyulladni vagy sem.

Erre enged következtetni a tény, hogy az M7-esen március 23-án kigyulladt autó 2018. októberében járt szervizben, akkor nem jelezték a gazdájának, hogy az autó érintett a kampányban, majd pár nappal azután, hogy az 520d kiégett érkezett meg a levél a szerviztől, hogy vigye be az autót EGR-ügyben.
Egy vidéki kereskedésből vásárolták tavaly azt a 2015-ös 520d-t, amelynek gazdája egy korábbi cikkem hatására visszament a céghez érdeklődni, hogy az autó érintett-e. Akkor azt mondták, hogy az alvázszám alapján nincs teendő ezzel a példánnyal, majd amikor megjelent a március 29-i újabb cikk, az autó tulajdonosa ismét, a cikk kinyomtatott példányával ment vissza szervizbe, ahol alapos vizsgálatot követően előjegyzésbe vették alkatrészcserére a következő hat héten belül. Olvasónk azt írja, hogy ezúttal nagyon készségesek voltak és ígérték, hogy a javítás idejére ingyenes csereautót adnak, de kérték, hogy azonnal jelentkezzen, ha a várakozás heteiben jelentős hűtőfolyadékszint-csökkenést tapasztal.
Ő sem érti, mi változott az előző, decemberi rákérdezés óta, mitől vált veszélyeztetetté az autó, amit korábban az akcióban nem érintettnek titulált a hivatalos márkaszerviz és kérdés az is, hogy ha nem erősködik, vajon valóban számíthatott volna-e a cég értesítésére vagy sem.
