Bajba került Miskolcon egy várandós nigériai hallgató

A kórházzal sikerült méltányossági alapon jelentős díjcsökkentést elérni, de a szülés költségei így is az alábbiak szerint alakulnak:

Bajba került Miskolcon egy várandós nigériai hallgató, most nagyon kell az összefogás

Mary egy fiatal, kedves kismama Nigériából, aki még tavaly érkezett Miskolcra egyetemi hallgatóként.

Mary ennek ellenére vállalta az utazást, megérkezett Miskolcra, részt vett a képzéseken, és a családja már a hazautazás repülőjegyét is megvásárolta számára. Az élet azonban közbeszólt. Egy rosszullét miatt kórházba került, ahol megállapították, hogy veszélyeztetett terhes. Orvosi javaslatra pihennie kell, a repülés pedig szóba sem jöhet.

Egyedül maradt a városban, távol a férjétől és a családjától, egy idegen országban, várandósan. Jelenleg a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia biztosít számára szállást, az újszülött ellátásához szükséges eszközök beszerzésében pedig a Várva Várt Alapítvány – Miskolc és a Supersum Közhasznú Alapítvány segít.

Sajnos a magyar TAJ-kártya igénylése nemzetközi hallgatók számára csak jelentős anyagi teher mellett lehetséges: a járulékot 25 hónapra visszamenőleg kellene megfizetni, ami jelenleg havi 150 ezer forintot jelent, majd ezt követően a további havi befizetések is szükségesek lennének. Ez számára elérhetetlen.

A kórházzal sikerült méltányossági alapon jelentős díjcsökkentést elérni, de a szülés költségei így is az alábbiak szerint alakulnak:

• Sima szülés (komplikációk nélkül): 230.000 Ft

• Császármetszés (komplikációk nélkül): 482.500 Ft

• A baba ellátása: 150.000 Ft

Mary ugyan vissza tudta váltani a repülőjegyét, és annak árát megkapta, ez azonban sajnos nem fedezi a kórházi ellátás és a további megélhetési költségek teljes összegét és a családja sem tudja ezt az anyagi terhet átvállalni.

A Supersum Közhasznú Alapítvány, a Várva Várt Alapítvány helyi irodájával és a Selyemréti Római Katolikus Plébániával együttműködve mindent megtesz azért, hogy Mary ebben a nehéz élethelyzetben ne maradjon egyedül.

A babának – aki kisfiú lesz – már szinte mindent sikerült összegyűjtenünk, viszont néhány dologra még szükség van:

• egy trió babakocsi,

• tartós élelmiszer,

• tisztálkodási szerek a mamának és a babának,

• pelenka, nedves törlőkendő, popsikrém.

Mary mindennap kap meleg ebédet és vacsorát egy étterem jóvoltából. A legnagyobb teher azonban továbbra is a kórházi költség.

Akár egy kávé árával is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy Marynek ne az anyagiak miatt kelljen aggódnia, hanem nyugalomban készülhessen gyermeke érkezésére. Minden segítség számít.

3 Responses

  1. Nem a nigériai hallgató került bajba, hanem ondó került a nigériai hallgató vaginájában. Aztán most áldott állapotban, áldatlan körülmények között várja a baba világra jöttét, a borsodi mocsárban. 50 ezret utáltam a támogató szervezetnek, csak, hogy valami jót is tegyek, ha már viccet csináltam kishölgy problémájából. Őszintén bízom benne, hogy mások is segítenek neki, némi anyagi támogatással. Fogjunk össze egy jó ügyért! Hajrá, kommentelő trollok!

  2. NNNNO,AKKOR MOST SZÍJJÁRTÓ MINISZTER ÚR HALADÉKTALANUL KATONAI GÉPPEL – SZIGORÚAN KIKÉPZÉSI REPÜLÉS KERETEIN BELÜL – ORVOSI KÍSÉRETTEL SZÁLLÍTASSA HAZA A CSALÁDJÁHOZ !
    TERMÉSZETESEN KERESZTYÉNI SZERETETBŐL !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű