Küldjél

Fotó: © Hajdu Tamás

2 Responses

  1. Lájtingtungtenstájn Réjmond üzeni: Gyertek kisvonatozni!
    Már hiányoltam a kerti törpét, erre csak felbukkant. Ezek szerint nem lepte el a hó. Erről jut eszembe. Nem róla mintázták véletlenül a Táncoló talpakban azt a remegős, szürke kis pingvint?

  2. Bede Zsolt és a hozzá, illetve szélsőjobboldali politikusokhoz köthető gyomorforgatóan gusztustalan szennyportál, a Vadhajtások üzemeltetői ellen már szeptember 14-én megtettem a magánvádas feljelentésemet, mégpedig 18 (!!!) rendbeli aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás, másodlagosan nagy nyilvánosság előtt megvalósuló becsületsértés bűncselekményének gyanúja miatt.
    👉 Bede Zsolt természetesen a közvádas feljelentésem egyik kulcsfigurája is, amit a rendőrség már több hónapja nyomoz. Remélem, hamarosan kihallgatják. És nagyon remélem, hogy ebben a súlyos bűncselekmény-sorozatban, amivel Magyarországon eddig példátlan módon emberi és női méltóságában nyilvánosan meggyaláztak egy nőt, egy teológusnőt, az ügyészség vádat is fog emelni az elkövetők ellen. Az ügyészség döntésétől függetlenül azonban mindenképpen végig viszem az összes magánvádas feljelentésemet is. Most már az összes, közel 30 általam feljelentett személy ellen rendőrségi nyomozást rendelt el a bíróság.
    Ez a harc nem egy személyes harc, nem egyetlen nő ügye, hanem közügy! Azt üzenem vele az egész magyar társadalomnak, hogy minden eszközzel harcba kell szállnunk az ilyen mocskos fekete kampányok ellen, amelyek nem ismernek sem Istent, sem embert. Brutálisan kegyetlenek. A megf:élemlítés a céljuk és az, hogy kormánykritikus oldalon rettegjünk még attól is, hogy meg merjük védeni magunkat a jog eszközeivel.
    ☝️ És egyúttal ezzel a küzdelemmel üzenek minden magyar nőnek, hogy soha, de soha nem szabad belenyugodni a bántalmazás semmilyen formájába! Ki kell állnunk magunkért, mert ha mi nem állunk ki magunkért, akkor ugyan ki tenné ezt meg helyettünk!? Jogunk van az önvédelemhez. Jogunk van ahhoz, hogy tiszteletben tartsák emberi és női méltóságunkat. És akik olyan szintű aljasságokra képesek, mint Bede Zsolt és társai, azokat közm:egvetés kell, hogy övezze! Mert kiírták magukat azon lények köréből, akiket embernek lehet nevezni!
    És emellett a büntetőjogi felelősséget is vállalniuk kell! Kinek-kinek az elkövetett bűncselekmények mértéke szerint.
    Apropó Tóth Roland, miért is nem jöttél el a múltkori tárgyalásra? Inadba szállt a bátorságod? Vagy csak akkor vagy legény, ha a nyílt utcán kell inzultálni egy nőt? Úgy, hogy három-négy másik férfi egy autóban lapul és leselkedik? Vajon mire készültek még?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű