Miskolc. Juno Hotel bukása már az átadáskor kódolva volt

Az 1974-ben átadott miskolctapolcai Juno a maga idejében modern és a város számára hiánypótló létesítmény volt. Csúcsminőséget képviselő éttermét korábban a lengyel, szovjet és nyugati turisták mellett űrhajósok, motorversenyzők és TV sztárok is látogatták. Bukása azonban sajnálatosan már az átadáskor kódolva volt. Bán Dávid írása.

„Vidéken is lehet világszínvonalon főzni. Ezt bizonyítja Mátyás Rudolf, a miskolci Juno Szálloda konyhafőnöke (…) ugyanis a február elején véget ért 1. Gasztronómiai Világ Kupán az egyéni kiállítók között Mátyás Rudolf győzött, és elnyerte a világkupát. A Világ Kupát Mátyás Rudolf öt hidegtállal nyerte meg: töltött borjúgerincet, malacot, pisztrángot, hátszínt és jércemellet készített.” – írja lelkesítően a Magyar Ifjúság (1986. február). A borsodi szálloda főszakácsa a nemzetközi mezőnyben a budapesti Atrium-Hyatt, Gellért és Duna Intercontinental szakácsait is maga mögé utasította a rangos versenyben, ezzel is jól érzékeltetve, hogy az 1980-as években milyen presztízst tudott szerezni a miskolctapolcai szálloda.

A ma magára hagyottan, üresen álló kísértet-torony sorsa sajnálatos módon már annak építésekor megpecsételődött. A miskolci városközponttól nyugatra, a Bükk lábánál, a Hejő patak völgyében húzódó, kellemes atmoszférájú gyógyvizes fürdő- és pihenőközpont, Tapolca az 1930-as évektől került a város birtokába és nyilvánították üdülőhellyé, noha ekkor közigazgatásilag még nem tatozott Miskolchoz. A terület gyors fellendülésnek indult. Panziók, vendéglők épültek, majd 1923-ra a strand és 1938-ra a tavi fürdő is elkészült a hozzá kapcsolódó fürdőházzal. 1950-ben csatolták a borsodi megyeszékhelyhez az üdülőrészt – ami korábban Görömbölyhöz tartozott –, majd épült meg a ma is népszerű attrakciója, az azóta kibővített barlangfürdő.

Az egyre erősödő nehézipari központ, Miskolc az 1960–1970-es években már egyéb területeken is komoly fejlődésnek indult, jelentős változásokon ment keresztül. A következő évtizedben érte el lakosságszámának csúcsát, és vált ezzel az ország második legnagyobb városává. Az 1960-as évek végén már érezhető volt, hogy a szocialista blokkban is felélénkül a turizmus, egyre több csoportos társasutat szerveztek a környező baráti országokba, így a hazai vidéket sem csak a szakszervezeti beutalóval érkező belföldi, hanem lengyel, csehszlovák vagy szovjet utazók kezdték el felfedezni. Miskolc és azon belül Tapolca is népszerűvé vált, azonban hiányoztak a nagyobb kapacitású, megfelelő szálláshelyek. A belvárosi Avas (korábbi Korona) szálló akkor már túl volt fénykorán, a Pannónia szűknek bizonyult, rajtuk kívül pedig jóformán csak a fizető vendégszobák álltak rendelkezésre.

Ugyanakkor már régóta érett egy, a Népkertbe telepítendő modern sportközpont létrehozásának gondolata is. Miskolcon ugyanis szerették volna – ami részben sikerült is – a nemzetközi sportéletet felpezsdíteni nagyobb kupákkal, valamint a tényleg jelentőssé vált salakmotor versenyek befogadásával. Ennek érdekében bízták meg 1961-ben az Északtervet egy új sportcsarnok, valamint a hozzá kapcsolódó szabadtéri sportpályák és jégpálya megtervezésével, amihez egy 250 fős szállodát is elképzeltek. Szintén ugyanebben az időben élte fénykorát a város filmes élete is: a 60-as évektől három évtizeden át a Miskolci Rövidfilm és Televíziós Fesztivál volt Magyarország egyik legjelentősebb filmes eseménye. Az ilyen rangos rendezvényeknek pedig szintén jelentős szállásigénye volt.