„Tököl, Kalocsa, Aszód… Aki kijön a börtönből, mind azzal dicsekszik, hogy milyen menő volt odabent, de senki nem beszél arról, hogy megverték, megerőszakolták, megalázták. Aztán elmegyünk a gyerekekkel a bírósági tárgyalásra, ahol bizony tapasztalunk olyat is, hogy a százhúsz kilós kigyúrt díler zokogva borul a földre, amikor megkapja az ítéletet, hogy öt év fegyház.”

(…)

„Megmutatjuk, hogyan kell egyszerű alapanyagokból változatosan ételt készíteni, bevásárlólistát írni és beosztani az élelmet, ami a romáknak nem nagyon megy. Nekünk az a néhány év, amit itt töltenek a gyerekek, arra kell, hogy minden olyasmit megtanítsunk nekik, amit a saját gyerekeinknek is megtanítanánk. És arra törekszünk, hogy ezt a tudást vigyék haza, adják tovább, ha kell, a szüleiknek, nagyszüleiknek, kistestvéreiknek.”

(…)

András azt mondja, jó, ha már azelőtt tudják, milyen körülmények közül érkezik egy diák, hogy az bekerülne hozzájuk. „Ha azzal kezdi itt, hogy tör-zúz, mindenkibe beleköt, de tudjuk, hogy olyan közegből jött, ahol drogos, alkoholista családtagok vannak, verik a gyereket, akkor türelmesebbek leszünk. Az, hogy mennyire tudunk a gyerekekkel együttműködni, napi szinten attól is függ, hogy mikor jött a családi pótlék. Ha most, akkor mindenki boldog, de ha csak jövő héten lesz, akkor nincs pénz, nincs kaja, anya, apa veszekszik, és a gyerek hozza ezt a helyzetet az iskolába. Ezekhez a dolgokhoz is alkalmazkodnunk kell, mert mindenekelőtt a gyerekek lelkére figyelünk.”

A szendrői iskoláról szóló riportomat a papír Magyar Narancs dupla ünnepi számában olvashatjátok, sok más érdekes olvasmánnyal – például a címlapon is szereplő Enyedi Ildikó filmrendezővel készült interjúval – együtt.

Támogassátok a még megmaradt papírújságokat és a hatalomtól független magyar sajtót