Strompová Viktória Szegeden: „Lázár miniszter úr Strompként, -ová nélkül, nagyobb magyar lennék?” – ilyen volt Magyar Péterék szegedi gyűlése
Újra szombat, újra dupla politikai gyűlés, Orbán Viktor és a Fidesz után Magyar Péter és a Tisza is Szegedre látogat. Utóbbi rendezvényén nem meglepő módon hangsúlyosot szerepet kapott Lázár János szlovákozása, az érintett képviselő, és Borbély Alexandra, szlovákiai születésű színésznő is színpadra állt.

Győr, Nyíregyháza és Kecskemét után Szegeden is egy napon tartott gyűlést a két nagy párt. Orbán Viktor rendhagyó módon nem „riporter” hanem a közönség kérdéseire válaszolt, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel együtt. Még javában tartott az esemény, amikor a Tisza szimpatizánsok már gyülekezni kezdtek a szegedi Széchényi téren, a szokásos karácsonyi zenével aláfestett vásárhangulatban.
Magyar Péter Borbély Alexandrával (archív képünkön) és Strompová Viktóriával az oldalán vonult be a térre, miközben szólt a Nélküled az Ismerős Arcoktól. A Tisza Vas megyei képviselőjelöltjét a napokban Lázár János szlovákozta le. Majd Rost Andrea és az asszonykórus előadásában a jelenlévők meghallgathatták a Mennyből az angyalt.
A színpadon a hideg időre vonatkozó poénnal indított a műsorvezető, majd gyorsan rátért arra: a Tisza a többség, ahogy máshol, úgy Szegeden is árad a Tisza. Majd üzent a Pick arénába egy dakota közmondással: „ha döglött lovon ülsz, szállj le róla.”
Gyors bevezető után Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke egy történetet mesélt egy felvidéki magyar származású fiúról, aki elment Lázár János esztergomi utcafórumára, ahol kritikus kérdéseket tett fel, amit követően a Megafonosok lejárató videókat készítettek a fiúról. Radnai szerint a határon túli magyarokat nem megalázni kell, hanem megbecsülni.
Radnai rövid története után Csongrád-Csanád megye 3-as választókörzetének képviselőjelöltje, Párkányi Bence lépett a színpadra, de szót nem kapott, rövid bemutató felolvasása után Ferenczi Gábor, a 4-es választókerület jelöltjét is felhívták mellé. Az 1-es választókerület jelöltjét, Dr. Stumpf Pétert viszont már a mikrofonhoz is odaengedték.
A Szegeden született és felnőtt jelölt elmondta, hogy azért vállalta a jelöltséget, hogy jobb legyen családjának és a városnak „sokkal jobb, mint most”. Beszélt arról is, hogy aggódik, de nem fél, nem véletlen, hiszen az elmúlt 15 évben egyetlen választást sem tudott megnyerni az 1-es körzetben a Fidesz. Beszélt arról, hogy a fiatalok sorra hagyják el az országot, de aztán elmesélt egy történetet egy idős néniről, aki szintén arról beszélt neki egy pultozás során, hogy ha nem kergetik el a Fideszt, akkor kimegy külföldre, „Spanyolországba az unokákhoz”. Stump szerint számtalan nagyszülő várja, hogy újraegyesítsék a családokat.
Majd rátért Lázár János szlovákozására is, szerinte a miniszter kitagadta képviselőtársát a nemzetből, aki pedig ilyet tesz „az annyit is ér”. Megállapítását pár „Lázár takarodj” kiabálás kísérte.
Gajda Attila, a 2-es választókerület képviselőjelöltje volt a következő felszólaló. A városba szintén benyúló kerület jelöltje külön köszöntette azokat, akik nem a jelenlegi országhatáron belül születtek. Beszélt arról, hogy tavasszal megújulás, csodálatos változás jön, de addig még mindenkinek nagyon sokat kell dolgoznia. Szóba hozta Orbán tihanyi beszédét és azt is, hogy most éppen Szlovákiában a határon túli magyarok jogait csorbító Benes-dekrétumok megerőstése ügyében maradt el a máskor hasonló ügyekben oly heves kormány reakciója.

6 Responses
bizony, te szarházi
„Román nagyváros” – jellemezte Orbán Temesvárt a szegedi nagygyűlésén
Toljad cigány, most már minden mindegy, a mocsx xért, nem számít semmi!!
Igen. Mások szégyellik az ova véget és azonnal törlik is amikor lehetőség van rá
Igen.Például módosíthatta volna valamelyik ősi magyar névre. Pl. Azbej Tristan-ra…:):):)
mások meg kifehérítik a bőrszínüket
magyar vezetéknevet vesznek fel
Olyat, mint mondjuk az „Orbán”?