– A kiadványban nem jelentetik meg a TISZA álláspontját a témával kapcsolatosan.
– A TISZA több nyilvános platformon egyértelműen kifejezte, hogy a 600 oldalas ’gazdasági konvergencia program’ és a kétoldalas szja-tervezetről szóló dokumentum nem a párt programja, ahhoz semmi köze nincsen.
– A TISZA költségvetésre és adópolitikára vonatkozó tervei, programja bárki számára elérhető és megismerhető a párt hivatalos honlapján és több nyilvános felületen.
– A propagandalap tudomással bír róla, hogy a TISZA minden olyan sajtótermék – köztük több általa kiadott sajtótermék – szerkesztőségével szemben, amely hírt adott az általa meghamisítottnak jelölt és vele összefüggésbe hozott dokumentumok tartalmáról, sajtóhelyreigazítási pert kezdeményezett.
– Propaganda a kiadványt a következő napokban nem csupán az előfizetőinek, de 4,1 millió háztartásnak tervezi eljuttatni ingyenesen.
A Fővárosi Törvényszék a döntése indokolásában azt is kimondta, hogy a Mediaworks annak ellenére akarta 4,1 millió háztartásba kézbesíteni a Bors 16 oldalas különszámát, hogy tisztában kellett lennie azzal, hogy a közlései valótlan tartalmúak.

4 Responses
Egyre több újságkihordó tagadja meg a Bors különszámának a kézbesítését
írni kéne a miniszterelnök úrnak, hogy hasson már oda ezekre az újságkihordókra a pintér úrral,
egy szuszra igazán be is zárathatna minden bíróságot is, hát hogy jönnek holmi bírók ahhoz, hogy Tóni zseniális ötletét jogellenesnek minősítsék és megtiltsák a szórófos terjesztését … 😏 🤮
Ez már szinte felségsertés
aj hát a jo-gász-kormány ezt pontosan nagyon jól tudja
de ha már a göthös Goebbels újabb jó ötlete alapján –
a Győzelmi terves oroszlános színező,
meg a kiskakasozás, aminek az ellenpontját se tudta ez a majomivadék
a nagy valagú török császárral, amiről mindenki a hatvanpusztaverszáLYra asszociál
– szóval ha már kinyomtatta. akkor nem marad a nyakukon.
Megtehetik, meg is teszik. Törvényeket ők hozzák, úgy hágják meg, ahogy látjuk.
Ennek a kis félembernek meg mindig kell a kezébe valami,
hol fehér zászló,
hol a dédpapi a rablólovag Khloyber Oszkár születési anyakönyvi kivonata,
hogy bizonygassa, a Don kanyarnál halt meg. Miután inkább oda menekült a 10 év fegyházbüntetése elől.
Imbecillis de nem szabad neki mondani sajnos, folyosói pletykák szerint,
mert ideges lesz és törpeszakállt növeszt ! azt láttuk nyáron, inkább hagyjuk..
ki a faxt érdekel? széles ívben lexarom a tiszarosokat!
azért vered itt a nyálad, bebaszva, büdösen?
értem