-
. És maguk még mindig itt ülnek, kormányon vannak?
Húzzanak el a fenébe.

„Maguk mit keresnek itt a kedden nyilvánosságra került videó után? Nincs szégyenérzetük? Mi tartott fél évig, hogy letartóztassák az igazgatót, aki földön rugdosott gyerekeket?” – kérdezte a kormányt Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a Szőlő utcai javítóintézet ügyében szerdán a parlamentben napirend előtt.
A képviselő arra utalt, hogy az igazgatóról a felvétel fél éve a rendőrségnél volt. Kijelentette: egy szadista gyerekbántalmazót neveztek ki újra a Szőlő utca élére.
„Az, hogy maguk még mindig itt mernek ülni, nem vállalnak felelősséget, nem mondott le Orbán Viktor, Pintér Sándor, Tuzson Bence, a világ szégyene. Miért tartott fél évig, hogy letartóztassák ezt az igazgatót? Megint meghallgatjuk, hogy álhírbotrány? Amikor önök elkezdtek álhírbotrányozni, már akkor tudták, hogy vannak fiatalkorú érintettek, hiszen ott van a felvétel a rendőrségen. És maguk még mindig itt ülnek, kormányon vannak?
Húzzanak el a fenébe. Nehogy gyerekek közelébe merjenek menni, még felnőttek közelébe se menjenek. Utolsó senkiházi embertelen senkik maguk
– mondta. Szerinte Gulyás Gergely miniszter teljes szereptévesztésben volt a kormányinfón, amikor felsorolta, hogy milyen bűncselekmények miatt vannak a fiatalok a javítóintézetben. „Elkezdtük az áldozathibáztatást? Azért, mert ez egy javítóintézet, meg lehet erőszakolni 14-15 éves fiúkat, földön lehet őket rugdosni?” – sorolta.
Az elnöklő Latorcai János ekkor elnémította a képviselő mikrofonját, mondván, megérti az indulatait sok minden esetében, de az időkorlát rá is vonatkozik. Ekkor még azt lehetett hallani, hogy Szabó Tímea azt kiabálja: Takarodjanak a kormányból!
A napirend előtti felszólalásra Rétvári Bence államtitkár válaszolt, de az MTI tudósítása szerint a párbeszédes politikus folyamatosan közbekiabált. Latorcai János többször figyelmeztette Szabó Tímeát, majd a házszabályra hivatkozva kizárta az ülésről, így az ellenzéki képviselő csak a szavazásokon vehet részt.
Rétvári arról beszélt, nem egy árvaházról, hanem javítóintézetről van szó, ahová azért kerülnek a gyerekek, mert a bíróság helyezi oda őket. Természetesen bármilyen korú valaki, és bármit követett el, törvényesen kell vele kapcsolatban eljárni – mondta.
A Szőlő utcai javítóintézetben a volt igazgatót és a rendészeti helyettest a többi között azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket futtattak prostituáltként.

32 Responses
Kőbunkó. Méltó párja Jakab Péternek
Az nem bunkóság ha szembesítik az igazsággal a bűnözőknek falazó kurmánytagokat! Legalább valaki a pofájukba vágta a tényeket. A kőbunkó te vagy lekvárkám, hogy ezek után még nektek áll feljebb! Velejéig rohadt társaság vagytok!
OLVASNI TUDSZ? Ki a bűnöző?
most 57 lakója van a javítóintézetnek, és mind az 57 ellen legalábbis alapos gyanú van, hogy bűnöző.
„https://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Pedagogia/84N%E1dasi/CD2/07/02/07_02_4_9.htm
2.4.9.Javítóintézet (Hegedűs Judit – Heimann Ilona)
Javítóintézetbe azok a 14. életévüket betöltött fiatalkorúak kerülnek be, akik egyrészt bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba kerülnek, illetve akiket a bíróság jogerősen 1-től 3 évig terjedő javítóintézeti nevelésre ítélt. Magyarországon jelenleg 4 javítóintézet létezik:
Budapesti (Szőlő utcai) Javítóintézet: előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat fogad.
Aszódi Javítóintézet: javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorú fiúk kerülnek be ide.
Debreceni Javítóintézet: kettős profilú intézet: mind előzetes letartóztatásba vett, mind pedig javítóintézeti nevelésre ítélt fiúk vannak itt.
Rákospalotai Javítóintézet: az előzetes letartóztatás és javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorú lányokat fogad az intézet.”
Nem kell ez mellébeszélés, köcsög!
nem hát
hozott anyag, mi? a” mocskos fidesz rezsim” nem segély-alapú.
„A bántalmazás miatt családjában veszélyeztetett és ezért védelembe vett gyermekek száma 2020-ban tovább csökkent. A KSH-nyilvántartás szerint az összes védelembe vett több mint 27 000 (27 143) gyermekből mindössze 390 esetben szerepelt a bántalmazás védelembe vételi okként . 2020-ban 17 930 olyan kiskorú gyerek szerepelt a gyermekvédelmi nyilvántartásban, aki elsődlegesen családon belüli erőszak, családi konfliktus miatt volt veszélyeztetett. 3 499 gyermek esetében fizikai bántalmazást, 3 078 gyermeknél lelki bántalmazást, 778 gyermek kapcsán pedig családon belüli szexuális bántalmazást tüntettek fel a veszélyeztetettség fő okaként. A szexuális bántalmazás miatt veszélyeztetett gyerekek száma az elmúlt három évben folyamatosan nőtt. 12 376 gyermeket fizikai és 6 220 gyermeket lelki elhanyagolás miatt ítélt veszélyeztetettnek a gyermekvédelem rendszere. Iskolai bántalmazás 803 esetben szerepelt veszélyeztetettségi okként.”
Titeket hol fognak fogadni jövő tavasszal? 😀 😀 😀
Eddig nem az volt ,hogy ott nincsenek is kiskorúak…?Az öngól is gól harcos…)::)
mert Dobrev talált egyszem előzetesbe pakoltat aki elmesélte, hogy berakták neki? A fene a Juhász háromnevű igazgató úr gusztusát.
😁😂🤣 Máshol nem talált egy álcázott repedést, G-ponttal?
Szerintem nem doktor 2013-as ügy után a Szőlő utcában történtekről is
lesz jogerős ítélet,
Mit lehet csinálni,ha 15 év alatt 4 kétharmaddal még egy nemdoktor simon sem tudtok leültetni…Na de Völner pali is újra ügyvédeskedik,szóval nem.vagyok meglepve…
akko’ azé a bolsevikoké a 3. és 4. hatalmi ág
mert ki ez a szipirtyó?
Anyádról hablatyolsz?
AKitől összefostátok magatokat pedofideszes…így már megvan?
ha te mondod kopro_tiszás 😂🤣
Orbán? Pintér? Latorcai? Igazad van, tényleg azok.
akko’ a libsi pichák miért nem fogadják lakásukba mind az 57-et?
Azért, mert Juhász Péter Pál gyorsabb volt náluk, és kiközvetítette ágyasnak mind az 57-et a fidzes zsoltibácsiknak.x
NA VÉGRE.
Bizony végre! Végre volt aki kiosztotta a fideszes bagázst! Már rég a szemétdombon lenne a helyük!
😀😁😂🤣😃😄 Igy este, két pezsgő után
ja, ja
2010, 2014, 2018, 2022
Orbán megmondta; ” ami késik az nem marad el, az eljön”
Azt is,hogy „én soha nem hazudtam az embereknek”
Erre vered magad jobbágy?
Így igaz! Eljön a bukta, minielnökúr! 😀
Vegye magához a suhancok bármelyikét. Vegyen példát az amerikai színész házaspárokról. Ennyi!
„📍A fiatalkorúak közül 27-en RABLÁS,
négyen SZEXUÁLIS ERŐSZAK,
hárman EMBERÖLÉS,
ketten TERRORCSELEKMÉNNYEL FENYEGETÉS,
öten LOPÁS,
négyen KIFOSZTÁS,
öt fiatal SÚLYOS TESTI SÉRTÉS,
egy ember kerítés, egy magánlaksértés, egy zsarolás, egy személyi szabadság megsértése, egy fiatal jármű önkényes elvétele, egy kábítószer-kereskedelem és egy garázdaság miatt került az intézetbe.
📍A napokban megismert túlkapások miatt a rendőrség felügyelete és irányítása alá helyezik az ország összes olyan javítóintézetét, amelyekben büntetőügyekben elítélt fiatalokat őriznek.
Az a cél, hogy a továbbiakban ne fordulhassanak elő újabb bűncselekmények.
📍A mostani ügyek azért kerültek napvilágra, mert a kormány korábban az összes, ezen a területen dolgozó ember ellen elrendelte az átvizsgálást.
📍FONTOS: mindennemű erőszak, különösen a fiatalokkal szembeni erőszak elfogadhatatlan, akkor is, ha ez egy büntetés-végrehajtási intézetben (börtönben) történt.”
Ócska terelés. Mi van f@szszopók, kiadta a fidesz a propaganda dumát? A szerencsétlen közpénzen fizetett söpredék nyomja az előírt szöveget. Undorító véglények.
Mit adott ki?
Hogy a vonóba csináljátok, hogy mindig árnyékra vetődtök?
Gyöngyöspata kettő?
14 évig elkülönítve oktatták a roma diákokat
Az első fokú ítéletet 2018 októberében hozta meg az Egri Törvényszék, majd a Debreceni Ítélőtábla – ezt jóváhagyva – 2019. szeptemberében mondta ki a jogerős bírósági döntést.
„Megállapították, hogy 2003 és 2017 között szegregált oktatás folyt a gyöngyöspatai iskolában, az elkülönített oktatás gyakorlata pedig sértette a roma diákok jogait, ezért a fenntartó önkormányzatnak és tankerületnek kártérítést kell fizetnie nekik. Az ítélet értelmében 60 gyöngyöspatai roma fiatal (illetve kiskorúaknál a családjuk) összesen 99 millió forint kártérítésre lett jogosult.”
2003 és 2010 között történtek miatt több cuclib politikus emigrált. 😁😂😁😀
ezért lett 2018-ban kétharmad
Tudjuk Zolika…”kiskorú érintett sincs”…. Hihetetlen hogy a magadfajta szar milyen sokáig eláll…
Miért használ többes számot? Egy ifjú bűnöző valotta, hogy öt az igazgató pénzért…. de !!! most nem pénzért tesz terhelő vallomást? Várjuk már meg a bírói végzést Timcsike, ha már olyan kib@szott magas fizuért még ennyit sem tudsz.
„állítólag”, mint volt jobbikos feleség
VAGY küld be közéjük
„Akár 15 évre is lecsukhatják a Onlyfans-sztárt. Állítólag 12 óra alatt 1057 férfival feküdt le. (korábban)”
ez a szájer milyen ügyes
Egyrészt komikus és cinikus, hogy az aggódik a demokráciák állapotáért, és a szabad piacért, aki a saját országában lebontotta a jogállamot, a szabad piacot, a szabad sajtót, a szabad választásokat, és tankönyvi fasiszta diktatúrát üzemeltet. Másrészt az EU gazdasága a covid előtt lassú, de stabil, biztonságos növekedési pályán volt, a bolygó egyik legstabilabb, leggazdagabb, legbékésebb és legbiztonságosabb helye volt. A covid nyilván nem tett jót, de nagyon okosan és közösen minimalizálták a károkat, covid után elképesztő gyorsan visszaállt a rend, a nyugalom és a növekedés. 2022 óta elszállt az infláció és az energiaárak, de nem ‘Europa’ ügyetlensége, vagy butaság a miatt, hanem éppen Orbán gazdája, és mentora, a tömeggyilkos Putyin miatt
Ugyanezen időszak alatt Magyarország viszont konkrétan Európa egyik legszegényebb országa lett, a magyarok milliós számban teljesen kiszolgáltatottak, a lakosság felének egy havi megtakarítása sincs, sosem született ilyen kevés gyerek, sosem vándorolt ki ennyi fiatal, soha nem gyűlöltük ennyire egymást, a világot, mindent és mindenkit.
A magyar társadalom elpusztult, a civil élet dettó, a gyermekeknek nincs jövő, iskola, kórház, munka, semmi.
De majd ezek a tolvaj fasiszta suttyók megmondják, hogy ez egy sikersztori, miközben nettó pusztulás a magyarok utolsó 15 éve.
És jól is van így, nem kell nekünk se Európa, se a nyugat. Rohadjon csak el a felelőtlen, gyűlölködő, ostoba primitív kurva anyjába ez az ország. Tapsolva vonuljon a pusztulásba, ahogy jelenleg is teszi.
Eközben a fidesz-ólban: https://444.hu/2025/12/15/lanyok-az-allamtitkar-ur-most-jon-tiktok-trendben-rajongjak-korul-diaklanyok-maruzsa-zoltant
Hányinger.
hát tőled biztosan