-
Magyar Péter: Atombomba-erejű információk érkeznek a NER köreiből
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Dull Szabolcs Ötpontban című podcastjában árulta el, hogy egyre többen keresik meg őket a kormányzati belső körökből és állami, illetve NER-es cégektől olyan információkkal, amelyeket ő “atombomba-erejűnek” nevezett. A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem mindenkivel veszik fel a kapcsolatot, mert el szeretnék kerülni még a látszatát is annak, hogy oligarcháknak bármilyen köze lenne a Tiszához.
Az információk felhasználásával kapcsolatban Magyar Péter kifejtette, hogy azért nem használnak fel minden hozzájuk eljutott anyagot, mert sok esetben bűncselekményekről van szó, amelyeket bizonyítani is kell. “115 nap van a választásokig, szerintem fogunk látni még ilyeneket” – utalt arra, hogy a kampány során várhatóan előállnak majd további leleplezésekkel.
Állítása szerint nem miniszterektől vagy külföldi kampánytanácsadóktól kapnak belsős információkat, hanem olyan emberektől, akik szeretik a hazájukat. A Fidesz helyzetét szemléltetve úgy fogalmazott: “Ez a hajó elment, még szól a hegedű a Titanicon, de a rés már ott van a hajótesten.” Hozzátette, hogy kialakultak problémák a Karmelitában, és többeknek már vannak A, B és C terveik. “A Fideszben páran életükben először írnak most önéletrajzot” – mondta.
A szivárogtatók motivációjáról azt mondta: “Mert ők a hazájukat szeretik. Mert ők a közösségeiket szeretik, a családjukat szeretik. Ők nem Orbán Viktort, vagy Magyar Pétert, vagy a Tiszát, vagy a Fideszt szeretik.” Magyar hangsúlyozta, hogy a forrásainak nem az a motivációjuk, hogy mentességet kapjanak vagy pozíciót szerezzenek, hanem csak elégedetlenek a jelenlegi kormánnyal, nem értenek egyet azzal, amerre politikai közösségük fordult. Elmondta azt is, hogy már a kontextusból ki tudja szűrni, hogy valódi információkról van-e szó, és megpróbálja a lehető legalaposabban leellenőrizni a befutott értesüléseket.
A februári pártlista véglegesítéséről szólva Magyar Péter elmondta, hogy érzi a felelősséget és készen áll a miniszterelnök-jelöltségre, nem fog elugrani a feladat elől. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a miniszterelnök megválasztásának van egy rendje: nem a párt dönt erről, hanem a parlamenti képviselők többsége bízza meg valakit a feladattal. Mivel a Tisza vezet a közvélemény-kutatásokban, így valószínűleg pártelnökként ő lesz Orbán Viktor természetes kihívója. Úgy véli, akkor van esélye a Tiszának a választás megnyerésére és a jó kormányzásra, ha mindenki 120 százalékot nyújt.
Egy NASA-kutatásra hivatkozva fejtette ki, hogy egy közösségben mindenkinek, a takarítónőtől a vezetőig, azonosulnia kell a közös céllal. “És akkor azt hiszem még a takarítónő is azt válaszolta, hogy azért, mert embert küldök a Holdra” – fogalmazott annak illusztrálására, hogyan kell működnie egy közösségnek.

Egy válasz
Nem kell embert küldeni a Holdra, én azzal is megelégszem, ha Magyar Orbánt küldi el a Csillagba…