Fogadni merne arra, hogy Magyar Péter lesz a következő miniszterelnök? Nincs vele egyedül – a Polymarketen már közel 2,8 millió dollárt, mintegy 900 millió forintot tettek fel arra, hogy ki alakíthat kormányt a 2026-os választások után. Ez persze messze elmarad attól a több mint 3,6 milliárd dollártól, amennyivel a 2024-es amerikai elnökválasztások kimenetelére fogadtak. Ez az esemény hozta meg az áttörést az oldalnak, amelynek alapítója, a mindössze 27 éves Shayne Coplan mára dollármilliárdosnak mondhatja magát. Az oldal felhasználói, vagyis a fogadók ugyanis a tavalyi elnökválasztás előtti egy hónapban végig esélyesebbnek tartották Donald Trump győzelmét, miközben a közvélemény-kutatók ekkoriban még rendre Kamala Harris előnyét mutatták. Az addigi alelnök végül nemcsak az elektori szavazatokban, hanem a teljes népességet tekintve is alulmaradt Trumppal szemben.
Coplan szemében az eredmények azt az alapvetést igazolták, amely 2020-ban a Polymarket elindítására ösztönözte: a piacmániás techguru szerint csak az tekinthető hiteles információforrásnak, aki a pénzével is vállalja a véleményét – azaz a piac. Az oldalon nemcsak politikai események kimenetelét próbálhatjuk meg eltalálni, hanem akár azt is, hogy egy adott részvény hol zár az adott napon, hány bejegyzést oszt meg Elon Musk a héten az X-en, ki nyeri a 2026-os focivébét vagy éppen melyik film kapja a jövő évi Oscar-díjat.

5 Responses
Visszaveszik Magyarországot a Ruszki érdekektől akik állandóan bot a küllők között, piszok a köröm alatt vége az állítsuk meg Brüsszelezésnek. EU és Ukrán fóbiás fidesz helyett EU barát, nyugat barát Magyarország és végre kormányváltás és nyílnak EU-s pénzcsapok. 11 éve 2014-ben az akkori Ukrajna is visszavette országát a ruszkiktól és nyugat barát lett Eu perspektívával. Holnap December 13 tüntetés akár mérföldkő lehet egy fontos állomás a változásra. Ami kikövetelheti akár a kormányváltást ha lesz folytonossága tüntetéseknek. Próbatétel a kitartásra ettől függ. 1989 „módszerváltás”. 2026 valódi, igazi rendszerváltás ! ?
Az Oroszokkal együtt ítéljük el az Ukránokat és az EU-t. Ez a fidesz ha szó szerint nincs kimondva de így cselekszenek Stop Brüsszelezéssel, Ukrán utálattal stb… Gyakorlatilag be vagyunk kötve a Kreml-höz csak nincs szó szerint kimondva de érezzük hatását. Fidesz már öngólokat küld saját magának már lejáratni se kell őket mert berúgja saját magának öngólt már csak hagyni kell nekik öngólokat amihez stratégiai nyugalom és egy jó, kiváló espressó kávé. 🙂
„Magyar Péter győzelmét várja a platform”
– Várja, várja, de nem jön!
– Először azt hiszi majd, hogy késik,
– de végül rá kell majd jönnie,
– hogy ez a járat kimaradt.
– Végleg törölték.
– A szavazók…
Várja választást de késik győzelem nem mert kimarad hanem mert törölték. Ja tudom „tik” „dikk” még választást is törölnétek legszívesebben mert már mondjátok „háború előtti utolsó választás 2026” mert miért netán már 2030 Orbán végleges koronázása és így nem kell választás se mert örök hatalmista lesz Orbán? Vagy addigra itt is majd rendkívüli állapot ami megakadályozza 2030 választást? Vagy mire készül(het) vajon a fidesz? Te Putyin „pincsi kiskutyus” nem gondolod, hogy győzelmet nem csak választáson lehet nyerni? Csak példa lásd : 2014-ben Euro Majdanon Kijevbe ott se kellett választás mert a népnek elege lett betelt pohát begyébe volt orosz politika amiből elege lett és saját lábára állt nép, saját kézbe vette irányítást és látta ha választáson képtelen legyőzni Oroszbarát rendszert mert az akkori Ukrjanába is hiába volt választás de ott tudta nép sose váltja le a rendszert választáson és talpra állt, és kikényszerítette a változásokat az Euro Majdanon élő példa 2014-ben Ukrajnában.