- Újabb felvételt közölt a Szőlő utcai javítóintézetben történt rémségekről Juhász Péter egykori politikus a 7ségeim című YouTube-os műsorában.
A videón az egyik rendész sétálgat az intézet folyosóján, kezében egy fa bottal, majd odamegy az egyik fiúhoz, megfogja a fülét, alaposan megrángatja, a kezében lévő bottal megkocogtatja fejét, és továbbáll, széles mosollyal az arcán.
A jelenet 20:50-től látható az alábbi videóban:
Juhász kedden már két videót is közölt, amelyeken Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, akit a minap tartóztattak le, bántalmaz egy-egy gondozott fiút. A biztonsági kamera által rögzített videók egyikén Kovács-Buna feleltet egy fiút, akinek először kitépi a kezéből a füzetét, majd az asztalra rántja, áthúzza azon, végül pedig megrúgja az ekkor már a földön fekvő áldozatát. A másik videón Kovács-Buna egy csocsóasztal mellett álló fiúval üvöltözik, majd a földre rántja, és többek szeme láttára megveri.
A Szőlő utcai botrányról itt olvashatja a HVG összes cikkét.

4 Responses
IGEN, A BŰNÜZŐ KÖLYKÖKET MEG KELL FENYÍTENI!
AKINEK EZ NEM TETSZIK, HÁLJON AZ ANYJÁVAL!
KURAI ANDRÁS GYILKOS 15 ÉVET TÖLTÖTT A SZÖLLŐ UTCÁBAN, MAJD MOST 20 ÉVES BÜNTETÉSÉT TÖLTI TÖKÖLÖN, MERT OTT FOLYTATTA AHOL ABBAHAGYTA!
ÉS EZEKET VÉDIK AZ ELMEBETEGEK?
Zsolti bácsi nem volt ilyen finnyás mint te…:):)::)
Még kutyát sem jó veréssel nevelni….a gciből is milyen személyiségtorzulásos hulladék lett a Győzőbá súlyos mancsai alatt…..
A tegnapi Megbeszéljük-ben a srác ráadásul lakásotthonokban volt 14 évig; szóval még a bűnöző múltját sem foghatják rá. Elmondása szerint őt is egy vadász rontotta meg…sok politikusról tud név szerint…O.Ráxel… kíváncsi vagyok eljut-e hétfőn Juhász Péterig.