Orbán megválasztatja magát elnöknek? Megrogyott a forint pedig egész jól indult

11-kor hirtelen megrogyott, és 381,2-ről fél óra alatt 385 fölé gyengült.

Fotó: Szvoboda. Miskolci politikai tényező

Azóta kicsit magához tért ugyan, azaz megállt a további esése, de a 384,8 még mindig bőven a reggeli szint alatt van.

Az esésnek több oka lehet: a legfontosabb, hogy a magyar médiaviszonyok és az árrésstop miatt is jogsértési eljárást indított az Európai Bizottság, miközben négy másik ügyben is jogsértési eljárás indult.

Ugyancsak közrejátszhatott az, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán bejelentette, növeli az államadósság devizaarányának célszámát, ahogy akár az is, hogy Donald Trump amerikai elnök a Politicónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy bár Orbán Viktor kérte tőle (és nem mellesleg bejelentette a magyar nyilvánosságnak), ő nem adott védőpajzsot a magyar gazdaság számára.

Elképzelhető az is, hogy a Bloomberg csütörtöki cikke kavart be. Ebben a lap arról írt, hogy Orbán Viktor egy vesztes áprilisi választás után is megpróbálhatja átmenteni a hatalmát, mégpedig azzal, hogy előbb megerősíti a köztársasági elnök hatásköreit, majd megválasztatja magát elnöknek.

7 Responses

  1. Hízik a májam, hogy fosik már a dékás-tiszás Orbán elnöki hatalmától

    Ócska bolsi trükk. Kitalálnak valami ökörséget, elterjesztik, aztán nekimennek ezerrel
    hogy mennyire elitélendő

    Lásd: Fidesz-jobbik szövetség, anno.
    Fidesz-DK szövetség Miskolcon, stb, stb, stb.

  2. Egyrészt komikus és cinikus, hogy az aggódik a demokráciák állapotáért, és a szabad piacért, aki a saját országában lebontotta a jogállamot, a szabad piacot, a szabad sajtót, a szabad választásokat, és tankönyvi fasiszta diktatúrát üzemeltet. Másrészt az EU gazdasága a covid előtt lassú, de stabil, biztonságos növekedési pályán volt, a bolygó egyik legstabilabb, leggazdagabb, legbékésebb és legbiztonságosabb helye volt. A covid nyilván nem tett jót, de nagyon okosan és közösen minimalizálták a károkat, covid után elképesztő gyorsan visszaállt a rend, a nyugalom és a növekedés. 2022 óta elszállt az infláció és az energiaárak, de nem ‘Europa’ ügyetlensége, vagy butaság a miatt, hanem éppen Orbán gazdája, és mentora, a tömeggyilkos Putyin miatt

    Ugyanezen időszak alatt Magyarország viszont konkrétan Európa egyik legszegényebb országa lett, a magyarok milliós számban teljesen kiszolgáltatottak, a lakosság felének egy havi megtakarítása sincs, sosem született ilyen kevés gyerek, sosem vándorolt ki ennyi fiatal, soha nem gyűlöltük ennyire egymást, a világot, mindent és mindenkit.

    A magyar társadalom elpusztult, a civil élet dettó, a gyermekeknek nincs jövő, iskola, kórház, munka, semmi.

    De majd ezek a tolvaj fasiszta suttyók megmondják, hogy ez egy sikersztori, miközben nettó pusztulás a magyarok utolsó 15 éve.

    És jól is van így, nem kell nekünk se Európa, se a nyugat. Rohadjon csak el a felelőtlen, gyűlölködő, ostoba primitív kurva anyjába ez az ország. Tapsolva vonuljon a pusztulásba, ahogy jelenleg is teszi.

  3. Orbán egy romhalmazt hagy maga után
    mostanra már nyilvánvalóan belefér a felperzselt föld taktika – he nem én lehetek az úr, pusztuljon minden és mindenki!

    Csak egy kérdés: Ki hiszi el még mindig erről – az igazi! – sátánista, ördögi emberről, hogy hazaszerető – vagy bárkit is szerető?
    Mindnekit csak (ki)használ, aztán, ha nem őt dicsőíti, nem az ő elmebetegségét szolgálja, eldobja, mint a szemetet – ez a puszta létében undorító szar szemét gazember!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű