Helyreigazítás Perintfalvi Ritával kapcsolatos valótlan állítás miatt
Helyreigazítás.
Cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Perintfalvi Rita önkéntes védőjévé szegődött volna évtizedek óta kiszolgáltatott kisfiúkra vadászó pedofil hírességeknek, valamint hogy azokat mocskolta volna, akik próbálták feltárni a viselt dolgait ezeknek a nagyhatalmú szörnyetegeknek.

6 Responses
Újabb nemzeti szégyen!
A mai napon módosították a szlovák büntető törvénykönyvet. Mától fél év börtön járhat azért, ha valaki kritikával illeti a Beneš-dekrétumokat, amelyek nem csak szélsőségesen magyarellenesek, de sértik az emberi jogokat, és az uniós normákat is.
És mit mond erre a „magyar” , (a valóságban cigány) kormány? Semmit. Némaságba burkolózik. Gyáva, ócska emberek!
„Azt írják, hogy a felvétel tíz éves, Juhász szerint a rendőrség fél éve tudott róla és látott erről jegyzőkönyvet (ha látott akkor akár a rendőrség is lehet a forrás) és gyermekvédelmi dolgozók azt nyilatkoztak hogy történhetett volna tegnap is mert ugyanezen állapotok vannak amelyek tíz éve is voltak.
Oszt ki tartogatta Akkor kilenc és fél évig? Miért nem tett feljelentést?”
30 napos megsemmisítés?
Pazmeg! Ilyen ellenzéknek adja át Orbán a stafétát? Már minden bevesztek. Hát ti még JPP-tól is nagyobbak vagytok
„A volt igazgatóról, Juhász Péter Pálról azt mondta, molesztálta az embereket. „Lesz.pott a konyhában, ez általában takarodó után volt”, és állítása szerint 4-5-ször előfordult vele, de másokról is hallott. A vele történteket elmondta az ügyészségen is. Dobrev Klára arra hívta fel a figyelmet: érdekes módon nem kereste meg a fiatalt sem a rendőrség, sem az ügyészség egészen addig, amíg a DK rá nem akadt. Ezután az ügyészség is behívta tanúvallomásra. A kormányzat vezetői az utóbbi hónapokban következetesen azt az álláspontot képviselték, hogy a Szőlő utcai ügynek nincs fiatalkorú érintettje. „
Az ég kék, a fű zöld, a mandiner megint hazudott, a csabavezér úti kiszes megint részeg….
Már azt hittem, hogy a kxalom!Megnyugodtam,hogy az alapkérdés továbbra sincs ccx
Egy keresztény köntösbe bújt libsi x
A máskor oly merész Pusztai most egy kis igazság magtól is fosik.Ezért lassan minden mássalhangzót töröl a lényegretörő kommentekből.A hiteles tájékoztatás jegyében.